A kép forrása: Blikk
Hol is kínálkozna jobb alkalom ledolgozni az ünnepek alatt bevitt kalóriákat, mint egy olyan versenyen, ahol többszáz kilót kell megmozgatni. A Nemzetközi Erős Emberek viadala nem lassít az újévben sem, most januárban például Szolnokon csapnak össze a bátor jelentkezők.
Január 25-én a Tiszavirág Sportcsarnokban 14 órától kezdődik egy verseny, ahol több nemzet ifjú titánjai mérkőznek meg 6 látványos versenyszámban, mint például kőgolyóemelés és kamionhúzás. A főszervező, ifjabb Fekete László örömmel tapasztalja, hogy a befektetett munka eredményeket hozott, és a versenyzők egyre fejlődnek. Ebben az évben nemcsak hazai versenyeken vesznek részt, hanem Spanyolországban, Németországban és Olaszországban is. A főszervező tervei között szerepel egy hatalmas világverseny szervezése szeptemberre, ahol 20 ország legjobbjai mérik majd össze erejüket.