A kép forrása: Blikk
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező kalandos életutat tudhat maga mögött. Ma ünnepli a 64. születésnapját Eszenyi Enikő – galériánkban megnézheti, hogyan változott az évek alatt.
Eszenyi Enikő színészi karrierje tele van olyan szerepekkel, amelyekért a közönség és a szakma is rajongott. Shakespeare nőalakjai közül szinte mindegyiket életre keltette: Lady Anna, Lady Macbeth, Kleopátra, Rosalinda, Viola – és a Lear királyban egyszerre játszotta Cordéliát és a Bolondot is. Magyar színpadok egyik legfényesebb csillagává vált. 2020 nyarán korábbi vígszínházi színészek nyílt levélben álltak ki ellene, és bár tagadta az ellene felhozott vádakat, végül távozott az igazgatói pozícióból. A botrányt követően Csengerben létrehozott egy alkotóközpontot, ahol elmondása szerint elhivatott színhallgatókkal dolgozik együtt, illetve Kecskeméten rendezett darabokat. 2024-ben Budapesten is kapott szerepet a József Attila Színházban. Eszenyi Enikő megfogadta, hogy soha többet nem nyilatkozik a hazai sajtó képviselőinek, majd tavaly kivételt tett a Blikkel. Gyermektelenség is szóba került a beszélgetés során.