A kép forrása: Blikk
A késő neolitikumban (magyarul újkőkor), időszámításunk előtt 7000 és 5000 között a Közel-Kelet Termékeny Félhold régiójában a mezőgazdasági közösségek olyan összetett kulináris hagyományt alakítottak ki, amely magában foglalta a nagy kenyerek és a ma is az olasz konyha remekének számító „focacciák” sütését különböző ételekkel.
A késő neolitikus korszakban használtak ún. “hántoló tálcákat”, melyek ovális alappal és alacsony falú, durva agyagból készültek. Ezek a tálcák különböztek a közönséges tálcáktól, mivel belső felületüket durva lenyomatokkal vagy szabályosan elrendezett bevágásokkal jelölték. A feltételezések szerint ezeken a tálcákon nagyméretű, vízzel és liszttel készült cipókat sütöttek, melyeket közösségi fogyasztásra szántak. A tálcák belső felületén lévő barázdák megkönnyítették a sütés utáni kenyér eltávolítását. A tanulmány azonosította, hogy ezeknek a tálcáknak a használata a késő neolitikus korszakban alakult ki, és a Közel-Kelet széles területén gyakorolták.
