Kéjenc szerelmespárt ítéltek el a férj megkísérlésére Komárom-Budapesten

Kéjenc szerelmespárt ítéltek el a férj megkísérlésére Komárom-Budapesten

Fejenként tizenkét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit és nőt, akik kétszer is megkísérelték megölni az asszony férjét; előbb mérgezéssel, majd az alvó férfi megfojtásával próbálkoztak – közölte az MTI-vel a törvényszék szóvivője kedden.

Tóth András tájékoztatása szerint a bíróság mindkét vádlottat – mint társtetteseket – bűnösnek mondta ki előre kitervelten védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a másodrendű vádlottat ezen felül aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésében is bűnösnek találta. A bíróság első fokon meghozott ítélete szerint a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók. A vádlottak 2022 júniusában ismerkedtek meg, majd rövidesen szerelmi viszony alakult ki közöttük. Mivel úgy vélték, hogy másodrendű vádlott férje nem egyezne bele a válásba, elhatározták, hogy a sértettet megölik. A nő ismeretlen összetételű szert vett át szeretőjétől és azt több alkalommal is férje italába és az általa készített ételbe keverte, amitől azonban a férfi nem halt meg, csupán hasmenést kapott. Az ítélettel szemben az ügyész mindkét vádlott tekintetében súlyosbításért nyújtott be fellebbezést, a vádlottak és védőik viszont enyhítésért fellebbeztek,

categories:

Tovább a cikkhez