Kontroverz kísérlet: dolgozók nélküli nyitvatartás a magyar boltláncoknál

Kontroverz kísérlet: dolgozók nélküli nyitvatartás a magyar boltláncoknál

Három, tisztán magyar hátterű élelmiszerbolt-lánc kezd kísérletezésbe a nyitvatartás személyzet nélküli meghosszabbításával vagy kiváltásával.

Két olyan regionális szereplőről van szó, amelyek egy-egy országos franchise-ba tartoznak, egyikük a fővárosban, másikuk pedig egy megyeszékhelyen és annak környékén üzemeltet élelmiszerboltokat. A harmadik innovatív szereplő egy olyan magyar tulajdonú vállalkozás, amelynek csak Budapesten vannak boltjai. Az indulást kezdetben erősen kísérleti jelleggel tervezik, mindössze egy-egy boltban, vagyis a technológia csak kedvező fogadtatás esetén terjedhet el. A kísérletet nem verik nagydobra, hogy az egyik szereplő nem kívánt nyilatkozni, a másik kettő pedig egyáltalán nem reagált a lap megkeresésére. Bessenyei Attila, a hasonló rendszereket is fejlesztő Laurel Kft. ügyvezetője beszélt a digitális irattárca és beléptetés, az egyedi diszpécserközpont, valamint olyan technológiák fontosságáról, mint az önkiszolgáló kassza, be- és kiléptető kapu.

Tovább a cikkhez