Lenyűgöző látvány és rekord összegek: augusztus 20-án Budapesten minden idők legnagyobb tűzijátéka

Lenyűgöző látvány és rekord összegek: augusztus 20-án Budapesten minden idők legnagyobb tűzijátéka

Ezúttal négynapos rendezvénysorozattal készülnek az államalapítás ünnepére. Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már augusztus 17-től, szombattól elindulnak majd a programok. A Szent István-nap rendezvénysorozat keretein belül a szervezők összesen 19 helyszínen várják az érdeklődőket. Az események költségei az előzetes információk szerint a 15 milliárd forintot is elérhetik.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal bő 12,5 milliárd forintot adott az augusztus 20-i programok megszervezésére a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek, amihez hozzájön a korábban az ünnepi tűzijáték megszervezésére adott 2,4 milliárdos támogatás. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, hogy 2024-ben az államalapítás évfordulóját négy napon keresztül ünnepeljük, szombattól várhatók programok. A Szent István-napokon 19 helyszínen várják az érdeklődőket zenei, kulturális és gasztronómiai programokkal. Az augusztus 20-i tűzijáték idén minden idők leglátványosabb lesz, öt kilométer hosszan lesz látható a Duna mentén, és számos helyszínt érint a belvárosban. A rendezvénysorozatban számtalan zenei produkció, ingyenes koncert és gasztronómiai élmények várják a látogatókat.

Tovább a cikkhez