Orbán Viktor kivételezett státuszt kapott a Sándor-palotába való belépésben

Orbán Viktor kivételezett státuszt kapott a Sándor-palotába való belépésben

Az országos rendőrfőkapitány friss utasításának értelmében a miniszterelnök a személyazonosság ellenőrzése valamint csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető be a Sándor-palotába. Az is kiderült továbbá, például jegybankelnökre és a miniszterekre teljesen más szabály vonatkozik. Továbbá kiemelték, a védett személlyel együtt két fő személybiztosító léptethető be az épület területére.

Az országos rendőrfőkapitány utasítása alapján tisztázták a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjét. A nyugati kapu személyi forgalomra és küldemények behozatalára, valamint a védett személyek biztonsági gépjárműveinek be- és kihajtására 0-24 óráig biztosított. A déli kapun belépés engedélyezett csak meghatározott időpontban és elsősorban hivatalos köztársasági elnöki programokra érkező vendégek számára. A keleti kapun ideiglenesen belépés csak meghatározott időpontban lehetséges, elsősorban anyag- és áruszállítás, sajtómunkatársak, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség szolgálatot ellátó állományának beléptetésére.

Tovább a cikkhez