A kép forrása: Blikk
Egy komáromi férfinek a bírósági végrehajtó felhívására el kellett hagynia az otthonát. A gyanúsított ez meg is tette, ám másnap hajnalban visszatért, majd felgyújtotta a házat. A Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be vele szemben jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt. A gyújtogatás során nem sérült meg senki, az ingatlanban viszont több milliós kár keletkezett.
A vádirat szerint egy férfi és felesége jogellenesen lakott egy ingatlanon, amit részletfizetéssel vásároltak volna meg, de nem tették meg. A tulajdonos pert indított az ingatlan kiürítése érdekében, de a pár nem hagyta el az épületet. Végül végrehajtási eljárás kezdődött. A férfi féltékenységből rágújtotta a házat párjára, majd az ingatlant a sértett megvásárolta, de jogosulatlanul lakott benne a pár.