Százezernél is több ingyenes laptop jut a magyar diákokhoz az iskolai program keretében

Százezernél is több ingyenes laptop jut a magyar diákokhoz az iskolai program keretében

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges – közölte a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap.

Nyitrai Zsolt videóban hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor kormánya elkötelezett a szolgáltató állam mellett. Ennek gyakorlati megvalósulásaként odafigyelnek az emberekre, kikérik véleményüket a döntéseik előtt, segítik a magyar családokat a céljaik elérésében, valamint könnyítik a mindennapokat. Rétvári Bence beszélt arról, hogy az elmúlt években több mint 450 ezer laptopot igényeltek és kaptak a családok, és idén további több mint százezer laptopot kapnak ingyenesen a magyar diákok. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár fontosnak tartja, hogy a szülő, gondviselő legyen felelős a notebookigénylésért, melyet október hetedikéig lehet benyújtani az iskolák Kréta rendszerén keresztül.

Tovább a cikkhez