Szivárgás a TV2-nél: lelepleződött a Házasság első látásra végeredménye előzetesen

Szivárgás a TV2-nél: lelepleződött a Házasság első látásra végeredménye előzetesen

Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése.

Az ünnepi időszakban a TV2 többször is előre be nem jelentett műsorváltozással élt az RTL versenyében. A Házasság első látásra című műsor befejező részeit félbevágta a csatorna. Az Orosz Barbara által vezetett Házasság extrákkal háttérműsort a TV2Klubon sugározta, ahol a döntésekről lehetett tudni. Egy kommentelő szerint botrányos hibára került sor, és kifogásolta a TV2 döntéseit. Az utolsó rész megtekintésére azonban mégis nagy az érdeklődés, a Facebook-csoport szavazatai alapján 54% néző fogja figyelemmel kísérni.

Tovább a cikkhez