Volánbusz sztrájk: A szakszervezetek igazi csapással fenyegetnek hétfőre

A Volánbusz szerint a sztrájkot kevesen támogatják, viszont a szakszervezet hétfőre tervezi az igazi káoszt.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, s az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően első lépésben mindenekelőtt a tárgyalóasztal mellett törekedne megállapodásra, hiszen az 2023 vonatkozásában is eredményre vezetett – közölte a Volánbusz Zrt.A szakszervezet számításaival ellentétben a vasárnap 16 órakor összesített adatok szerint a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek alapján az előzetes adatok szerint a nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok körülbelül 75 százaléka mégis menetrend szerint közlekedett.Dobi István a SZAKSZ elnöke Facebookon köszönte meg a sztrájkolóknak a kiállást.A mai nap volt a főpróba és mivel vezénylési trükkökkel a SZAKSZ keménymagját a mai napra több telephelyen nem vezényelték, így óriási tartalékkal rendelkezünk és a december 11. napjára meghirdetett munkabeszüntetésünkkel fogunk igazán nagyot csapni a munkáltató és a tulajdonos asztalára- írta a posztban.Az elnök arra kérte a buszvezetőket, hogy javítsanak a statisztikán és a vasárnap alul teljesítő megyékben is érjék el a 30 százalék körüli sztrájk támogatást. Hozzátette azt is, hogy hétfőn már becsatlakoznak a sztrájkba a helyijáratos autóbuszvezetők, a karbantartó szakmunkások és a szellemi foglalkozású dolgozók is.A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 25 százalékos béremelést szeretne, amit Lázár János közlekedési miniszter teljesen irreálisnak nevezett. Szerinte ekkora bérfejlesztést sem az állami, sem a magánszektorban nem lehet végrehajtani – írja a 24.hu.Volánbusz

Tovább a cikkhez