Az Agrárminisztérium támogatásával indul az adventi jótékonysági élelmiszergyűjtés

Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az Agrárminisztérium támogatásával adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított. December 15-ig várják a cégek felajánlásait, az élelmiszercsomagokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztja szét tagjai között – számolt be róla budapesti sajtótájékoztatóján Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken.

2022-ben az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett, ami 127 kilogramm volt egy főre vetítve. Magyarországon ennek nagyjából a felét mutatták az adatok. A Nébih Maradék nélkül programjának indulása óta 27 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék, de az egy főre jutó 60 kilogramm még mindig mintegy 430 ezer ember éves táplálékigényét elégíthetné ki. Az államtitkár szerint az adventi jótékonysági akcióval az élelmiszerpazarlás visszaszorítására is próbálnak ráirányítani az emberek figyelmét. Nyitrai Zsolt szerint a kormány 2010-ben kezdte meghonosítani a szolgáltató állam koncepcióját, amelynek lényege, hogy az állam támogatást nyújtson társadalmi csoportoknak.

Tovább a cikkhez