Győrfi Pál fontos képességet tanít lányainak: az önvédelmet

Győrfi Pál fontos képességet tanít lányainak: az önvédelmet

Egy apa igyekszik minden esetre felkészíteni a gyerekeit. Győrfi Pál még az önvédelemre is igyekszik majd később felkészíteni lányait.

Győrfi Pál munkája rengeteg elfoglaltsággal jár, de emellett figyel arra, hogy családjára is bőven jusson ideje. A szóvivő két fiú és két lány büszke édesapja, és Danit kivéve gyerekei nagyon fiatalok, hiszen nagyobbik lánya, Alíz is csak 12 éves lett pár hete. Nőnap alkalmából Győrfi Pált arról kérdeztük, hogy miként tud egy édesapa arról gondoskodni, hogy gyerekeit – de most elsősorban a lányait – biztonságban tudja. Egyelőre még bele sem mertem gondolni, hogy ha néhány év múlva, majd egyedül járnak, nemcsak iskolába, hanem esetleg a barátnőikkel találkozni, a városba bulizni, akkor milyen veszélyeknek lesznek kitéve. Egyik oldalról én őszintén úgy gondolom, hogy Budapest és Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb helye. A másik oldalról azért itt is történhet bármikor valamilyen támadás. Úgyhogy valamennyire fel kell készíteni őket,
ézni a területű, és ezt én már elkezdtem! – mondta a mentősök szóvivője, aki azt is elárulta, hogy gyermekei tisztában vannak azzal, hogy senkivel nem szabad komolyabban szóba állni, ismeretlen emberrel nem szabad elmenni.
– Az a tervem, hogy ha nem is harcművészekké, de az önvédelem alapfogásaira felkészítült nővé szeretném őket nevelni – árulta el terveit Győrfi Pál. Győrfi Pál maga is figyel az egészségére, ezért aktívan sportol a mindennapokban, hogy sokáig fitt legyen. Erre neveli a gyerekeit is, hogy része legyen az életüknek a sport.
– Mindkét kislányom sportos alkat, az egyikük ritmikus gimnasztikázik, a másik pedig röplabdázik. Nem áll távol tőlük a testmozgás – mesélte a közkedvelt szóvivő.

Tovább a cikkhez