Kiérdemelt elismerések: Kossuth- és Széchenyi-díjasok a díjátadón

Kiérdemelt elismerések: Kossuth- és Széchenyi-díjasok a díjátadón

Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

A talpra magyar ugyanis nem egyszerű felkiáltás, hanem folyamatos, évszázadokon átívelő imperatívusz, a jog és a szabadság kivívásának parancsa a jogvesztés és az elnyomás idején” – mondta a köztársasági elnök, aki úgy fogalmazott:”sajátos módon mi magyarok éppen harcaink közben alakítottunk nagyot \\[…], de történelmi mérkőzéseink közben egyúttal világraszólót alkottunk is. Dacosan sorokba rendeződve saját magunk védőfalaivá váltunk akkor is, amikor bástyáinkat már ledöntötték”. A díjazottakat méltatva kiemelte: “akiket ma mély megbecsüléséről biztosít a nemzet, azok a kultúra és a tudomány művelőiből annak bővítőivé váltak, mégpedig csodálatraméltó eredményességgel gyarapítva az európai és egyetemes emberi kincsestárat”. Az eseményen elismert művészek között szerepel Eötvös Péter, Bretz Gábor, Cakó Ferenc, Leslie Mandoki, Salamin Ferenc, Szőcs Miklós, Takács-Nagy Gábor, Tolcsvay László, Trill Zsolt.

Tovább a cikkhez