Nyaralás közben hősen léptek közbe a kisvárdai mentősök

Nyaralás közben hősen léptek közbe a kisvárdai mentősök

Életet mentett a kisvárdai mentőspáros.

Pálfi László és Béres Csaba 2024-ben Görögországban együtt utaztak családjaikkal. A két mentős már több mint 25 éve barátok, számtalan kihívással kellett megküzdeniük karrierjük során, de a Görögországban történtekre különösképpen emlékezni fognak. A tengerparton hangos kiabálásra lettek figyelmesek, és azonnal a hang irányába futottak. Egy nőt elsodort a víz, majd elmerült, majd eszméletlenül lebegett a víz felszínén. Pálfi és Béres megvizsgálták, és megállapították, hogy nem lélegzik, így megkezdték az újraélesztést, miközben a helyiek értesítették a görög mentősöket. A magyar páros életmentő akciója után a görög szakemberek stabilizálták a nő állapotát, és már nem életveszélyes állapotban szállították a kórházba.

Tovább a cikkhez