A barát szavai véres véget értek: tragédia Tamásiban
Közel egy évvel K. Mária brutális megölése után sem nyugszanak a kedélyek Tamásiban. Az emberek szerint megakadályozhatták volna a tragédiát a hatóságok. A bíróság a távoltartás elrendelésével vagy a gyilkos ellen korábban intézkedni rendőrök is tehettek volna többet. Az áldozat egyik ismerőse szerint Mária számított arra, és erről beszélt is, hogy volt élettársa, gyerekeinek apja végez vele. Szerinte a tragédiához hozzájárulhatott az el nem rendelt távoltartás, de idővel – véleménye alapján – a szerencsétlenség valamikor bekövetkezett volna.