Barabási Albert-László: A magyar tudós, aki az Amerikai Tudományos Akadémia tagja

Barabási Albert-László: A magyar tudós, aki az Amerikai Tudományos Akadémia tagja

AZ MTA tagja újabb rangos kitüntetést kapott egy igazán különleges kutatási területen végzett munkájáért.

Barabási Albert-László speciális kutatási területen dolgozik, a hálózattudományban elért eredményei révén a kilencedik magyar az Amerikai Tudományos Akadémia tagjai között. A hálózattudomány olyan kutatási terület, amely a hálózatok hatásait vizsgálja az életünkben, a szubcelluláris genetikai interakcióktól a szakmai kapcsolatokon át egészen a siker eléréséig. Barabási saját laboratóriumában vizsgálja kutatótársaival, hogy a hálózatok hogyan hatnak mindenre. Az amerikai tudósítók szerint ő az első olyan oktató, akit beválasztottak a NAS-ba a Northeastern Egyetem aktív dolgozói közül, és korábban más tudományos akadémiák tagja is volt. Barabási Albert-László 2019-ben Bolyai János Alkotói Díjat is kapott, és 57 éves fizikus-hálózatkutatóként világszerte az egyik legismertebb magyar kutató, több tengerentúli egyetemen tanít, valamint itthon is hallgathatjuk előadásait. Korábban Lovász László matematikussal és a cseh Jaroslav Nešetřil matematikussal közösen elnyerte az Európai Kutatási Tanács Synergy Grantjét, amelynek segítségével a hálózattudomány és a gráfelmélet legújabb eredményeire építve, a nagy hálózatok működését vizsgálták.

Tovább a cikkhez