A 2020-as indulása óta a High-Tech Suli program az ország egyik legátfogóbb intézményfejlesztési programjává vált. A széles társadalmi lefedettségű kezdeményezés a hazai oktatási intézmények bevonásával és a legmodernebb technikai eszközök, valamint pedagógiai módszertanok segítségével olyan kompetenciák fejlesztésének a lehetőségét teremti meg a diákok számára, amelyekre másként talán nem is lenne esélyük. Az idei évben a program összesen mintegy 260 millió forinttal járult hozzá a tanulók innovatív szemléletű képzésének és pályaorientációjának támogatásához, a jövőre való felkészítésükhöz, amely a későbbiekben a munkaerőpiaci elhelyezkedésüket szolgálja. Az Mészáros Csoport által létrehozott HTS program közösségének jelenleg 40 intézmény lehet a részese. A második alkalommal megrendezett High-Tech Suli program konferenciáján ezen volt a hangsúly, de a részt vevő mintegy 150 pedagógus: iskolaigazgatók, tankerületvezetők, oktatási szakemberek megismerhették a legújabb hazai és nemzetközi trendeket, valamint a jövő oktatását bemutató előadásokon vehettek részt. A konferencián dÃjazták a programban rész vevÅ leginnovatÃvabb pedagógusokat is, akik pénzjutalomban is részesültek. Az idei konferencián adtunk át elsÅsorban dÃjakat azoknak a pedagógusoknak, akik kiemelkedÅt tudtak alkotni a program nyújtotta szakmai támogatásnak köszönhetÅen.
Related Posts
Károly király keményen kiszúrt Harryvel: a herceg reagált apja egyik húzására
A szakértők szerint elég beszédes Károly király időzítése.
Az “Óriási lehetőségek a csillagokban: Heti horoszkóp június 17-től június 23-ig.
Fontos fordulatokat tartogat a hét a csillagjegyek számára.
Zöldséges tészta villámgyorsan: a tökéletes paradicsomos öntet játszi könnyedséggel készül el
A zöldséges, paradicsomos tészta hús nélkül is kiadós ebéd.