Kalap nélkül: Felismered a Megasztár 2005 egykori csillagát 42 évesen?

Kalap nélkül: Felismered a Megasztár 2005 egykori csillagát 42 évesen?

Mutatjuk, mennyit változtak a tehetségkutató régebbi szériájának résztvevői.

Szabó Eszter a 2005-ös Megasztárban tűnt fel a színpadon, és egészen a negyedik helyig menetelt. A műsornak nemcsak az ismertséget, hanem akkori szerelmét is köszönhette, ugyanis versenyzőtársával, Kontor Tamással a tehetségkutató alatt találtak egymásra. A különleges hangú, kalapos énekesnő és a szőke hosszú hajú énekes kapcsolata végül kilenc év után különválással végződött, kapcsolatukból született két gyermekük. A 42 éves Szabó Eszter azóta sem hagyott fel teljesen az énekléssel, azonban emellett több kiadónál is dolgozott újságíróként, valamint a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában lehet hallani Puzsér Róbert és Horváth Oszkár mellett. Külsőre annyira más lett ahhoz képest, mint amikor még 23 évesen a Megasztár színpadán énekelt, hogy lehetséges, fel sem ismernéd ma már.

Tovább a cikkhez