Balog Zoltán megható szavai: “Kegyelmet kértem egy ártatlan emberért, s ebben ma sem kételkedem

A református püspök úgy ír önmagáról a levelében, mint akit politikai célból támadnak az egyházon belül is. Egyúttal megerősítette: továbbra is hisz K. Endre „ártatlanságában”.

Az egyházkerülete lelkipásztorainak szánt level szerint a kegyelmi botrányba keveredett református püspök továbbra sem kételkedik K. Endre „ártatlanságában” és politikai támadásnak érzi magát. Balog Zoltán volt az, aki lobbizott Novák Katalin köztársasági elnöknél a bicskei gyermekotthon igazgatójának pedofilügyét eltussolni igyekvő K. Endre kegyelméért. Balog lemondott a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról, de püspökként hivatalában maradt. A református püspök szerint az ügy a széles nyilvánosság előtt menthetetlen, ha valakit pedofil bűncselekménnyel hoznak összefüggésbe. K. Endrét nemcsak „összefüggésbe hozták” egy pedofil bűncselekménnyel, hanem elítélték azért, mert a bicskei nevelőotthon pedofil igazgatójának áldozatait rávette arra, hogy vonják vissza a bántalmazójuk, V. János ellen tett vallomásaikat.

Tovább a cikkhez