Brutális gyilkosság: 3,5 millióért vásárolta meg barátját, majd megölte egy vascsővel!

A nő és a vádlott is megbukott a poligráfos vizsgálaton. A holttest – annak ellenére, hogy a folyómedret egészen Szegedig átvizsgálták – azóta sem került elő.

A Szegedi Törvényszék hét év börtönbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettében bűnösnek mondott ki. A vádlott 3,5 millió forintot adott az áldozat élettársáért, majd egy vitában agyonütötte. A holttestet eltüntette, és a történtek miatt azóta sem került elő. A bíróság szerint a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, és az áldozat holttestének megtalálása cáfolná védekezését.

Tovább a cikkhez