Drámai események a szabolcsi férfi gyilkossági ügyében: Terhes barátnője megfojtása vádjával 15 év börtön fenyegeti az elkövetőt

A hajánál fogva vonszolta a nőt a falu szélére, ahol megverte, többször megszúrta, majd megfojtotta. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki májusban megfojtotta terhes élettársát. A 30-as évei elején járó férfi Nyírkátán, élettársi kapcsolatban élt a nővel. Május 24-én a pár ismét összeveszett, ezért a nő az egyik közelben lakó barátnőjéhez költözött. Három nappal később, hajnali 3 óra körül a vádlott az utcáról figyelte a lakóházat. Amikor élettársa kijött, és a házigazdával a ház mellett beszélgetett, a férfi indulatosan kiabálva, egy 15 centis késsel bement az ingatlan udvarára, és élettársát a hajánál megragadva a falu szélre vonszolta, ahol többször megütötte, kétszer megvágta. Ezután a férfi a rokonainál bujkált, mikor a rendőrség elfogta. A főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja. Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra. (Forrás: MTI)

Tovább a cikkhez