Az akarat diadala: Péter Szofi 245 kilométert futott a gyilkos kórral szemben

Szuperhősként szelte keresztül az országot Nádudvari Péter, egy másik kis hősért, Szofiért. A háromgyermekes ultrafutó pár héttel arról mesélt a Blikknek, hogy a budapesti Hősök teréről egészen a nyíregyházi Hősök teréig fog futni, hogy felhívja a figyelmet a 10 éves, agydaganattal küzdő kislány köré szerveződő gyűjtésre. A nagyszabású akció egészen november végéig váratott magára, most örömmel jelentjük: Péternek sikerült teljesítenie a 245 kilométeres távot, a kislány és családja pedig nagy valószínűséggel ki fogja tudni fizetni a gyógykezelés következő állomásának költségeit.

Zsolnai Endre felfedi az okokat: Miért marad meg idén mégis a MikulásGyár?

Hogy miért éri meg ennyi viszontagság után is küzdeni? A válasz egyszerű: azért a 10 ezer gyerekért, akiknek még egyszer mosolyt csalhatnak az arcukra. Néhány héttel ezelőtt hatalmas port kavart a bejelentés, mi szerint decemberben nem lesz MikulásGyár, néhány nappal később azonban a főszervező Zsolnai Endre bejelentette, hogy idén utoljára mégis megszervezik a jubileumi, 20. karitatív gyűjtést.

A Világ nevét futottam ki egy GPS-szel: az elkötelezettség ereje

120 kilométeres futással rajzolta meg a Strava nevű edzésalkalmazásban a világ legnagyobb GPS-péniszét egy férfi Dél-Walesben. Terry Rosoman azért is tette meg a hősies cselekedetet, hogy ezzel az úgynevezett Movember mozgalom keretében pénzt gyűjtsön és felhívja a figyelmet a férfiak mentális egészségével kapcsolatos problémákra. A kihívás teljesítése után Terry minden segítőjének megköszönte a közreműködését.

Elhunyt a gasztronómia legendája: búcsú a híres séftől

Elhunyt Patrick O’Brien OAM, az Ausztrál Szakácsszövetség igazgatója és neves szakács, aki évtizedekig mentorálta a fiatal séfeket és szakembereket. O’Brien Szingapúrban, éppen a szakácsok nemzetközi napján halt meg, és a családja most abban reménykedik, hogy holttestét sikerül hazahozniuk az ázsiai országból. A szakácsközösség és a család tagjai most adományokat gyűjtenek, hogy méltóképp búcsúzhassanak majd el tőle.