A TV2 bombázója, Kőgazdag Szandi, Afrikába költözik: A híresség elhagyja az országot

Afrikába készül Tuvic Aleksandra. A Kőgazdag Fiatalok szőkesége már korábban is nyilatkozott arról, hogy igencsak komoly tervei vannak a jövőjét illetően. Még a közösségi médiában talált egy programot, és ennek hatására eldöntötte, hogy önkénteskedni a kontinensen. Most azonban kiderült, hogy néhány hónappal el kell tolnia az utazást.

Az Elszánt Utazók: László és János Afrikáig motoroztak

A mesebeli Afrikát motorral felfedezni, körülbelül három hét alatt – Pócsik László és Mező János a magyar fővárosból indulva, Marokkót, Nyugat-Szaharát, Mauritániát és Gambiát érintve a szenegáli Dakarig utazott mindenféle segítség nélkül és csak annyi holmival, ami a járműveken elfért. A fekete kontinens színes világa lenyűgözte a kalandorokat, de Európa egyre mélyebb nyomokat hagy a tradicionális területeken.

Készüljön az óraátállításra: fontos tudnivalók és tippek!

A hétvégén ismét át kell állítani az órákat, jön a téli időszámítás. Szerencsére most jobban járunk vele, ugyanis egy órával többet aludhatunk majd vasárnap, ami jó hatással van az egészségre, nem úgy, mint a tavaszi átállítás, amikor a balesetek, a szív- és érrendszeri, illetve egyéb egészségügyi problémák előfordulásának a kockázata jelentősen megnő.

A világ leghosszabb ideig hatalmon lévő politikusai Orbán Viktornál – egy kétségtelenül szélsőséges rangsor

Mint ismert, rekordot döntött Orbán Viktor azzal, amennyi ideje egyhuzamban hatalomban van. A rekord csak hazánkra érvényes. Nézzünk csak szét a világban, miféle országvezetőkkel kellene versenybe szállnia a magyar miniszterelnöknek, már, ha akarna. A lista nem rövid, viszont nem is lenne túl dicsőséges dolog egy ilyen csapatba tartozni.

Nagy Feró: Az erőszakos követelőzőség egy diszkriminatív nyilatkozatáról

A Beatrice frontembere egy újabb szókimondó interjút adott, amelyben kerek perec kifejtette a véleményét a politikáról. Kijelentette, hogy az sem érdekli, hogy sokan “seggnyalónak” nevezik, amiért látványosan kiáll a Fidesz mellett. Sőt, kiemelte, hogy szeretné, ha az unokáinak felnőttként olyan vezetői lennének, mint Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter.

Marburg-vírus: Riadó Hamburgban – Minden, amit tudni kell a halálos fertőzésről

A Covid óta mindennapjaink része lett a vírusfenyegetettség, és az elmúlt órákig azt hihettük, hogy az ebola unokatestvére, a halálos Marburg-vírus is betört Európába. Bár a napi veszély megszűnt, negatív lett a két utazó tesztje, feltehetjük a kérdést, mostantól már együtt kell éljünk a távoli kontinensekről kiszabadult veszélyes kórokozókkal?