“A rejtett veszély: A funkcionális alkoholizmus 4 titkos jele”

Látszólag minden rendben, csak lecsúszik egy-két ital ha boldogok vagyunk, azért, ha szomorúak, akkor azért. Ha elhagytak, ha előléptettek, ha gyerekünk születik, vagy csak simán jól esne – éppen ezért annyira nehéz felismerni, ha valaki funkcionális alkoholosista, mert látszólag képes fenntartani az életvitelét, mégis óriási a baj. Ez a 4 jel segíthet felismerni!

Vég nélküli titkok: Molnár Gusztáv barátja feltár mindent az alkoholfogyasztásáról

“Egy dolgot tudok, nem szeretném úgy csinálni, ahogy korábban csináltam” – Korábban nyár elején nyilatkozott az RTL-nek Molnár Gusztáv. Interjújában lelkes volt, tervekkel tekintett a jövőbe. A napokban azonban az utcán fekve fotózták le, mert annyira kiütötte magát, hogy mentőt kellett hívni a színészhez. Szakember szólalt meg a Fókusznak a függőségről.

A titokzatos apa vallomása: Nem akarta, hogy megtudják az igazságot – videó

Molnár Gusztáv drámájáról, a függőséggel vívott harcáról itt, a Blikk oldalán is többször írtunk. A Drága örökösök egykori színésze az elmúlt évben megjárta az elvonót, ezt követően pedig új életet kezdett: mostanra már a szerelem is rátalált, ám ezen időszak alatt több mélypontot is átélt, amelyek egyike volt, amikor a fia közölte vele, nem akarja, hogy megtudják, ő az édesapja.