Titkos VIP-oltás: Miről tud az elit, amit mi nem?
Magyar Péter azt állította, hogy több száz beteggel együtt várakozott egy zárt helyen a koronavírus elleni védőoltásért.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Magyar Péter azt állította, hogy több száz beteggel együtt várakozott egy zárt helyen a koronavírus elleni védőoltásért.
Vitézy Dávid egy hosszabb interjút adott, amiben többek között elmondta, hogy soha nem volt a Fidesz tagja és sosem volt fideszes politikus. Szerinte Lázár Jánosnak azért érdeke, hogy őt összefideszezze, mert pontosan tudja, hogy semmi köze a kormánypárthoz. Továbbá nem zárta ki, hogy 2029-ben elindul majd főpolgármester-jelöltként, de erre szerinte korai lenne egyértelmű választ adni most.
Kövér László az InfoRádióban beszélt részletesen arról, hogy szerinte megszűnt az értelmiségi vita; hogy kormányzati tisztviselőként nem kellene tanácsokat osztogatni más országok vezetőinek. Meglátása szerint szétesett a közélet, az egymással szembenálló blokkok agresszíven támadják egymást, közben Magyar Péteren keresztül kívülről próbálnak beavatkozni az ország belpolitikájába, és még Karácsony Gergelynek is odaszúrt.
Igazi csemege a kormány személyzeti politikáját követők számára egy friss kinevezés. A Kulturális és Innovációs Minisztériumba a kormányfő új helyettes államtitkár kerül, akinek férje, Pósán László, 1998-óta a Fidesz országgyűlési képviselője, jelenleg pedig a területet felügyelő kulturális bizottság elnöke.
Úgy látszik, Takács Péter megelégelte, hogy Magyar Péter kórházról kórházra jár, ráadásul az ott tapasztalt állapotokról számol be a különböző közösségi felületein. Az egészségügyi államtitkár szerint a TISZA Párt elnökét kizárólag az illeti meg, ami a többi országgyűlési, vagy EP-képviselőt, azaz a kórház igazgatója egy előre egyeztetett időpontban fogadja az irodájában és megadja számára a szükséges tájékoztatást. Az újdonsült politikus szerint a kormány részéről a csillagokat is lehazudják az égről és a hazugságokra alapozva uszítanak.
Óránként vizsgálják felül a kérdést.
Mostantól óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről – jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatornán, kedd délután.
A szlovák környezetvédelmi államtitkár egy korhatáros darabot nézett meg a lengyel határhoz közeli kisfaluban. Azonban mivel nem nyerte el a tetszését az előadás, le akarta állítani azt, illetve elkezdte kiküldeni a gyerekeket és a nézőket.
Bódis László válthatja Hankó Balázst a Kulturális és Innovációs Minisztériumnál. Az államtitkári pozíciót kapó Bódis eddig helyettes államtitkárként ténykedett a tárcánál.
Ha a budajenői önkormányzat eladja a 3 méteres szakaszt Soltész Miklósnak, akkor a háza mögötti telek közúti kapcsolata megszűnne. Így viszont a terület értékesíthetetlenné válna.
Hamarosan időpontot is lehet foglalni az Egészségablakban.
Menczer Tamás így reagált arra, hogy lefotózták, amint a járdán parkol a Külügyminisztérium bejárata előtt: a fényképet megosztó Hadházyt kezdte szidni.
Új támogatási formát indít a kormány, akár 180 ezer forintot is igényelhetnek a 30 év alattiak albérletre.
Soron kívüli hatósági vizsgálat zajlik márciusban és áprilisban minden gyermekotthonban a bántalmazási esetek belső kivizsgálására fókuszálva – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-nek, az újabb gyermekvédelmi intézkedésről.
Később pedig további plusz pénzre számíthatnak. Az államtitkár elismerte, hogy 2023-ban voltak nehézségek.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nobilis Kristóf milliárdos üzletembert abban a pénzmosás miatt indult eljárásban, amely az Agrárminisztériumot érintő, több mint kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel van összefüggésben