A veszélyes alvási szokás, ami háromszorosára növeli a stroke kockázatát
Egy tanulmány szerint azok, akik horkolnak, majdnem háromszor nagyobb eséllyel kapnak agyvérzést, mint a csendesen alvók.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Egy tanulmány szerint azok, akik horkolnak, majdnem háromszor nagyobb eséllyel kapnak agyvérzést, mint a csendesen alvók.
Norbi azon kapta magát, hogy már három hete a kertjében alszik egy sátorban. Számára is meglepő volt, hogy kint jobban alszik, mint a szobájában.
A közhiedelem és a felmérések szerint is a skandináv népek nemcsak stresszmentesebbek, de jobban is alszanak, mint a többi európai nép. Azoknak, akik sokszor forgolódnak az éjszakák során, majd másnap úgy érzik, hogy szinte semmit sem pihentek, érdemes lehet ellesni tőlük néhány tippet. Mutatunk pár apróságot, ami segíthet a minőségi alvásban.
Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ez a mai rohanó világban egyre általánosabb probléma. Hiszen úgyis legurul még egy kávé vagy energiaital, aztán majd alszunk, ha lesz rá idő, nem igaz? Azonban súlyos problémákhoz vezethet, ha tartósan rossz az alvás minősége. Könnyebben ingerlékenyebbek lehetünk és a koncentrációs képességeink is romolhatnak egy kialvatlan éjszaka, esetleg egy ilyen hosszan tartó időszak következtében.
Kiderült, hogy ez a tea valóban elősegíti a pihentető alvást.
Az egészséges életmód alapjait érdemes tudni, hogy az ember hosszú, egészséges életet élhessen.
A minőségi alvás megalapozza a másnapi lendületet.
Van, aki semmi pénzért nem venne ébresztő hideg zuhanyt, másnak az esti forróvizes fürdő a túlzás. De mit mond az orvos?
Milyen lehet az élet kávé nélkül? Egy biztos, sok minden megváltozik.
A Magyar Alvás Szövetség elnöke ad tanácsokat arra, hogyan lehet az altatószedés helyett másképp megoldani az alvászavarokat.
A férfi elárulta: úgy hiszi, ezzel megduplázza az élettartamát.
Van, amit egyáltalán nem lenne szabad megtennünk, ha felébredünk éjszaka.
A kérdés, hogy mikor aludjunk, elsőre elég feleslegesnek tűnhet. Ha álmosak vagyunk, alszunk, ha meg nem, akkor nem alszunk. Ha azonban ez ilyen egyszerű lenne, nem szenvedne a felnőtt lakosság 30-40 százaléka világszerte hosszabb-rövidebb ideig a különböző alvászavaroktól.
Az alvás létszükséglet, mégis egyre többen szenvednek alvászavaroktól, amelynek okai sokszor az életmódunkban keresendők. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket a témával kapcsolatban.
Az iskolakezdés izgalmas, de egyben stresszes időszak is lehet a családok számára. A megfelelő felkészüléssel, a napi rutin kialakításával, az alvási szokások beállításával könnyedén megteremthetjük a stresszmentes visszatérés feltételeit.
Megvan az az érzés, amikor holtfáradtan ledőlsz egy kicsit délután és fáradtabban kelsz fel mint előtte? Mutatjuk mennyit aludhatsz, hogy ezt elkerüld és kipihenten ébredj.
Érdemes figyelned erre dologra, különben rosszabbul alhatsz.
Nem könnyű, de pajzsmirigy-alulműködés esetén sem lehetetlen lefogyni.
Nem is kevéssel növeli a betegség kialakulásának esélyét, hiszen 34 százalékos kockázatnövekedést figyeltek meg a kutatók.
Az összes alvás közbeni abnormális viselkedés közül ennek lehet a legkárosabb hatása az egészségünkre.
A szundi gomb nyomkodása teljesen felborítja az alvási és ébrenléti ciklusunkat.
5 okot is mondunk, amiért jobb nem ruha nélkül átvészelni az éjszakákat a hőségben.
Álmatlan éjszakákat okozhatnak ezek a népszerű vacsorák.
Sok babára így hatnak az autók.
Megmutatjuk, miket nem szabad a hálószobádban tartani, ha nyugodtan szeretnél pihenni.
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy nemzetközi tanulmány szerint. A magyarok fele még az uniós átlagnál is rosszabbul alszik, nyáron pedig még inkább felerősödnek a meglévő alvásproblémák. A témával kapcsolatos kérdéseinkre G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke válaszolt.
Egy agydaganatspecialista elárulta, mit tesz minden nap, hogy csökkentse a betegség kockázatát.
Ez lehet az oka annak, hogy mindig kimerült vagy, és fáradt.
A horkolás pokollá teheti az éjszakákat, ez pedig hatással lehet az intimitásra is.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor tér nyugovóra az ember, mert veszélyes betegségek kockázatát növeli, ha nem megfelelő az alvás ideje.