Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Csak sírni tudok egész este és egész nap” – megható videó

A zsűri maximális támogatása és a nézők szeretete is Szabó Zsófi mögött áll. Így nem meglepő, hogy a Mokka műsorvezetője és táncpartnere, Suti András bejutottak a Dancing with the Stars döntőjébe. A nagy öröm ellenére a TV2 sztárja az elődöntő után a könnyeivel küszködve adott interjút a Blikknek, bevallva, hogy a műsor – egyfajta terápiaként – két dologban nagyon sokat segített neki. Egyrészt, hogy jobban megismerje és megmutassa önmagát, valamint hogy túllendüljön az elmúlt időszak nehézségein.

Andrei Mangra vallomása: a rejtélyek tovább szövik a botrányos éjszakát

Megtörte a csendet Andrei Mangra, aki a Dancing with the Stars múlt szombati adása előtt a Tények Plusz kameráinak beszélt először az egy héttel korábbi balhéjáról. Mint ismert, a romániai származású táncosra a lakásában támadtak rá, bántalmazták, ezért ki kellett hagynia egy adást, majd – ahogy azt a Blikk előre jelezte – el is hagyta a műsort. Andrei egészen idáig hallgatott, sem telefonon, sem a lakásánál nem lehetett elérni őt, a TV2-nek azonban adott interjút, amelyben elmesélte, ő hogyan élte meg a kellemetlen történetet.

Az érzelmekkel teli interjú a Dancing with the Stars kiesése után: Stana Alexandra és partnerének reakciója

Egészen az ötödik élő adásig sikerült menetelnie Kucsera Gábornak Stana Alexandra oldalán a Dancing with the Starsban. Az egykori sportoló szerette volna megmutatni, hogy tud táncolni és táncolni tanulni. Hétről hétre izgalmasabb produkciókkal érkeztek, de tegnap távozniuk kellett a mezőnyből. Most a rajongóiknak üzentek a kiesésük után.

Ámulatba ejtő pillanatok az Elvarázsolt Éjszaka ötödik adásában: a 10 pontok repkedtek a Dancing with the Starsban – fotók

Összesen 9 csodálatos produkciót láthattak szombat este a nézők a Dancing with the Stars ötödik élő show-jában. A hat versenyben lévő páros ugyanis a saját táncukon kívül egy-egy párbajban is megmérette magát. Az Elvarázsolt Éjszakán fantasztikus előadásokkal vették le a lábáról a zsűritagokat, akik csak szórták a 10-eseket. Mutatjuk a legjobb pillanatokat képekben!

Szoknya botrány a Dancing with the Stars színpadán: Tóth Gabi és Stana Alexandra villantása megdöbbentette a közönséget

Nehéz dolga van a versenyzőknek a Dancing with the Stars mai adásában, ugyanis ma nemcsak egy egyéni produkciót kellett bemutatniuk, de párbajban is bizonyítaniuk kell a tánctudásukat. A kiélezett verseny ellenére a sztárok mindannyian önfeledten táncoltak. Annyira felszabadultak, hogy egy-egy pillanat erejéig a ruhájuk is feljebb csúszott a kelleténél.

Bűbájos Táncok és Kihívások: Az Ötödik Élőadás Rangadója – Friss Fotókkal

Új időpontban folytatódott a Dancing with the Stars ötödik élő adása. Vomberg Frigyes és Südi Iringó távozása után, ezen a héten már csak hat páros maradhat bizonyíthat a zsűrik előtt. A műsor előrehaladtával egyre kiélezettebb a verseny, és fokozatosan nő a feszültség. Főleg úgy, hogy továbbra is kérdéses, hogy ki áll ma Szabó Zsófi mellett színpadra.