Hajós András elárulja, miért nem vállalt versenyzői szerepet a Sztárban Sztár All Starsban és a Dancing with the Starsban

Szombat és vasárnap este folytatódnak a Sztárban sztár All Stars élő-show-i, amelyek kapcsán a zsűriből Stohl András és Hajós András beszélgetett a mai Mokkában a két műsorvezetővel. Az interjúban szóba került többek között, ők hogy látják, milyen a kémia köztük és a zsűri társaik között, hogy milyen szemmel nézik a produkciókat, de Hajós András azt is elárulta, szerint milyen lenne a műsorban versenyzőként.

Családi belépő hiánya: vitába keveredett Pál Marci és a pénztáros, reagált a polgármester

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora és a Család az család mozgalom társalapítója óriási küzdelmek árán tudta a férjével örökbe fogadni a gyermekeit. Pál Marciék a kislányukkal és a kisfiukkal Balatonfűzfőre látogattak a minap, ahol megdöbbentő kijelentéssel kellett szembesülniük a strandon a jegyvásárlásnál: a pénztáros nem volt hajlandó családi belépőt adni nekik, ugyanis szerinte a két apa és két gyermeke nem számítanak családnak.

Az énekesnő, aki népzenét játszott

Stílust váltott Csemer Boglárka. A 2015-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő énekesnő népzenei formációt hozott létre egy koreai fellépésre. Történt ugyanis, hogy a Boggie művésznéven fellépő sztárt meghívták Szöulba, ahol a szervezők azt kérték tőle, olyan dalokkal készüljön, amelyekben a magyar zenei hagyományok is fellelhetők. Bogi és társa, Petruska András egy népdalokból álló műsorral érkezett az ázsiai országba, ahol akkora sikert aratott, hogy a formáció Hunclorique néven folytatta.