Az árvízkáros autó azonosítása: Egy szakértő útmutatása
Hogyan ismerhetjük fel, és érdemes-e megvennünk egy árvízkáros autót?
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Hogyan ismerhetjük fel, és érdemes-e megvennünk egy árvízkáros autót?
Varga Viktor megmutatta, milyen állapotok uralkodnak az otthonában, miután annak alsó szintjére betört a Duna. Az énekes meglepően lelkesen kezdte el helyrehozni a házát, miközben dagonyázott a sárban.
Még csak két hét telt el azóta, hogy súlyos árvíz sújtotta Románia egyik térségét, máris újabb áradás érkezik a területre. Vasárnap 23 moldvai településen rendelték el az emberek evakuálását, több mint ezer lakost mentenek ki megelőző jelleggel. Vsárnap éjféltől kezdve harmadfokú riasztás van érvényben 3 Galac megyei folyóra.
Kétnapos üléssel elkezdődött hétfőn a parlament őszi ülésszaka. A nyitó beszédet ez alkalommal is Orbán Viktor tartotta.
Kétnapos üléssel elkezdődött a parlament őszi ülésszaka.
A dunai árhullám levonulása után hétfőn üzemkezdettől újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között, a vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek.
Erről beszélt a kormányszóvivő.
Erről beszélt a kormányszóvivő.
Az M31-es autópálya Gödöllő felé vezető oldalán, az M31-M3-as csomópontot megelőző szakaszon betonburkolatjavítási munkák kezdődnek, és vasárnap elkezdik a szakemberek a terelés kiépítését – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hétfőtől a felújítási munkák teljes ideje alatt – várhatóan október 15-ig – az M31-es autópályán az M3-as autópályára vezető lassító sávot lezárják, a forgalom csak egy sávon haladhat.
Csendesedik a mozgolódás az árvíz körül, hogy mi a helyzet most arra Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt a Blikknek.
Ugyan az árhullám elhagyta hazánkat, és nagyon úgy tűnik, szép lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, a Margitsziget továbbra is lezárva marad. Karácsony Gergely csütörtök reggel számolt be a közösségi oldalán, hogy a Főkert munkatársai a faállományt vizsgálják a népszerű fővárosi helyszínen. Ugyanis az áradások miatt jelentősen meglazult a talaj, ez pedig fokozza a fakidőlések veszélyét.
Csütörtök reggel 5 órától fellélegezhetett a város, hiszen ismét megnyíltak a rakpartok a forgalom előtt. Karácsony Gergely szerdán emlékeztette követőit a közösségi oldalán, hogy másnaptól újra lehet közlekedni az árvíz miatt lezárt rakpartokon.
Felbecsülhetetlen károkkal kell megküzdenie Nyári Kálmánnak. A magyar zenész mulatóját ugyanis elmosta a dunai árvíz.
Lengyel katasztrófa menti meg a németeket
Sok százezer homokzsák védte a településeket az árhullámtól. Árvíz után azonban már nincs szükség rájuk. Ennyi műanyag hulladék a kukába vagy az égetőbe kerül? Mit tudnak kezdeni levük? Bátori Mariann, a budapesti védekezésben részt vett Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője válaszolt a Blikk kérdéseire.
Az árvíz levonulása után mindenhol fertőtleníteni kell.
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban. Siklós Gabriella a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.
A lassú apadás elindult, így kedden Vitályos Eszter kormányszóvivő, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Láng István, a vizügyi főigazgató tartja az árvízinfót. Orbán Viktor tegnap a Facebook-oldalán már szögre akasztotta a gumicsizmáját, de ez nem jelenti azt, hogy ne folyna tovább a munka. Ugyanakkor több jó hír is érkezett, például Kisoroszi ismét megközelíthető Tahitótfalu felől.
Összehozta Magyarországot az árvíz krízis? Békésebb lesz a viszony a főváros és az állami szervek között? Nos nem egy erre utaló jelre lehettünk figyelmesek az áradások ideje alatt. Karácsony Gergely és Orbán Viktor mindketten megjegyezték, milyen gördülékenyen ment a munka Budapest védelme érdekében, a főpolgármester szeretné, hogy ez így is maradjon.
Három településen csak a forralást követően fogyasztható az ivóvíz. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra hívta fel a figyelmet, hogy több Komárom-Esztergom vármegyei település vízhálózatában bakteriológiai fertőzést azonosítottak. Az érintett községek Dömös, Pilismarót és Dobogókő.
Jelentősebb kár nélkül vonult le az árhullám a Dunán.
A miniszterelnök váratlan interjút adott a TV2-nek..
Így néz ki a Duna elvonultával a Pesti alsó rakpart és annak takarítása.
Ambrus Attila holnaptól ismét kitárja boltja kapuit a dunai árvíz után.
A honvédelmi miniszter visszautasítja, hogy Magyar Péter üzenetét, aki szerinte az árvízi védekezésben helytálló magyar katonákat támadja. Az árvíz témáját erősen kihasználta a politika is, hogy reputációt építsen, köztük Magyar is. Élőiben többször számon kérte, hogy miért nem lát tartalékosokat ott, ahol éppen járt, majd nyílt levélben kérdezte fel a Honvédséget. Erre reagált most Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Orbán Viktor az utóbbi hetekben többször is bejelentkezett árvíz sújtotta területekről, most pedig elkísérte az árhullámot az utolsó állomására, Mohács környékére is. A miniszterelnök szerint a környék biztonságban van, de Dunakszecsőn azért kellett némi készültség, hogy biztosan ne történjen baj. A mai egyébként az árvíz tizenkettedik, utolsó napja.