A Tej nélküli jövő: Új módon készülő sajtok a pizzákon

Az eddig kifejlesztett növényi alapú sajtok gyakran nem olyan textúrájúak, amit a tejtermékek kedvelői értékelnek. Mostantól azonban tehenek nélkül is készíthető nyúlós sajt, miután olyan élesztőtörzseket fejlesztettek ki, amelyek megtermelik a létfontosságú tejfehérjéket. De hogyan is működik ez az új eljárás és miért forradalmasíthatja a sajtgyártást? Mutatjuk.

Itt a vége, lekapcsolták az egyik legveszélyesebb hackercsoportot: hatalmas nemzetközi összefogás övezte az akciót

12 ország összefogása nyomán a hatóságok négy gyanúsítottat tartóztattak le, akik kapcsolatban állnak a LockBit zsarolóvírus-bandával, köztük egy fejlesztőt, egy bulletproof tárhelyszolgáltató adminisztrátorát és két, a LockBit tevékenységéhez kapcsolódó személyt. A közös akció a LockBit-infrastruktúra szervereinek lefoglalásához is vezetett és rendőröket is bevont a Cronos-műveletbe, ami az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) által vezetett munkacsoportja.

Együtt élő ikertestvérek: Bíró Bea és testvére, akik még a pénzt is közösen kezelték

Bíró Bea és ikertestvére, Niki élete és karrierje egészen 27 éves korukig párhuzamosan haladt, még közös kasszán is éltek. Niki életébe azonban betoppant egy férfi, és a párkapcsolata komolyra fordulása mindent megváltoztatott. A testvérek különváltak, Bea számára pedig ez az időszak egy teljesen új élet kezdetét jelentette, hiszen meg kellett tanulnia önállóan boldogulni.

Világverő unokái nélkül temették el Kiss „Toto” Zoltánt – fotók

Családtagjai, barátai, tisztelői utolsó útjára kísérték az Óbudai temetőben Kiss Zoltánt, akit a legtöbben csak „Toto” néven emlegettek. A magyar ökölvívás legendás alakja volt, furcsa, de országosan ismertté mégis leginkább talán az tette, hogy a párizsi olimpián aranyérmet nyert tekvandós unokája, Márton Viviana. Augusztus 13-án, tragikus hirtelenséggel hunyt el.

A Madeleine McCann-ügy új fordulata: Friss bizonyítékok Christian Brückner bűnösségéről

Elrabolt egy kislányt Portugáliában, állítólag ezt mondta a Madeleine McCann-ügy legfőbb gyanúsítottja korábbi cellatársának. Madeleine mindössze hároméves volt, amikor 2007. május 3-án eltűnt. A családja a portugáliai Algarve tartományban lévő Praia da Luzban nyaralt, amikor a szülők vacsorázni mentek, de mire hazaértek, kislányuknak nyoma veszett. Azóta abban reménykednek, hogy egy napon megtalálják őt.

Borzalmas szenvedésben eltelt Olivia Newton-John utolsó napjai: a fájdalom miatt képtelen volt lábra állni

Igazi harcosként küzdött a rákkal az utolsó leheletéig Olivia Newton-John, aki ma ünnepelné a 76. születésnapját. A sokoldalú tehetség leginkább a Grease-nek köszönhetően tett szert világhírnévre, de számos területen bizonyította a rátermettségét. A magát mindig erősnek mutató színésznőt az élete utolsó napjaiban pokoli fájdalmakkal gyötörték, már lábra állni sem bírt.

Letartóztatták a hosszú ideje keresett gyilkost, aki sok évtizeden át rémületben tartotta az országot

Majdnem 50 év telt el, mire végre letartóztatták azt a férfit, akit két, Melbourne-ben 1977-ben meggyilkolt nő halálával vádolnak. Suzanne Armstrong és Susan Bartlett gyilkosságának ügye Ausztrália egyik leghíresebb megoldatlan rejtélyévé vált. Most azonban a nyomozás fordulóponthoz ért: az Interpol segítségével letartóztattak egy 65 éves férfit a római repülőtéren.

A Meta szigorít: korlátozások jönnek az Instagram fiatal felhasználói számára

A Metát, amelyhez az Instagramon kívül a Facebook, a WhatsApp és a Threads is tartozik, többször is vádolták azzal, hogy nem tesz eleget a gyermekek és fiatalok védelmében. Úgy tűnik, hogy ennek a folyamatnak most véget vet, és radikális változásokat vezet be. Először az Instagram felületére érkeznek a változások, de később a többi platformjukra is kiterjesztenék.