Döbbenetes: Szörnyűségek a családban – halálra éheztetett gyermek tragédiája
Sírt és sikoltozott, mégsem adtak neki enni, viszont a testvéreit óvták a szülei.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Sírt és sikoltozott, mégsem adtak neki enni, viszont a testvéreit óvták a szülei.
A többi testvérét normálisan ellátták az osztrák szülők, akiket letartóztattak. A gyerek valószínűleg napok óta holtan feküdt az ágyában Kufsteinben.
Még a bécsi bíróság sem látott olyat, amit a magyarok tettek
A festmény tulajdonosa mit sem sejtett a mű piaci értékéről.
Nem érdemes a biztonságunkon spórolni külföldön: ezer forint körüli összegből már ki lehet hozni a biztosítást egy hosszú hétvégére, ha például városnéző túrára megyünk. Akkor sem kerül sokkal többe, ha autós asszisztenciát is kérünk. A különbségek azonban jelentősek lehetnek a díjak között, ezért érdemes összehasonlítani a biztosítók tarifáit és azt is, mit adnak cserébe.
Egyes egészségügyi intézményekben már nincs 40 év alatti dolgozó. Öt éve Magyarországon ezer lakosra 6,2 ápoló jutott, tavaly azonban csak 5,3.
Áprilistól egy hazai bank vette át az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc pénzügyi pultjait, ahol egy teljesen új terméket is kínál a vásárlóknak. Az azonnal használható hitelkártya csábító lehetőségnek tűnhet, de a szakértők óvatosságra intenek a használatával kapcsolatban.
Egyes egészségügyi intézményekben már nincs 40 év alatti dolgozó. Öt éve Magyarországon ezer lakosra 6,2 ápoló jutott, tavaly azonban csak 5,3.
Méghogy nem lehet egy nő egyszerre gyönyörű és okos: Hedy Lamarr dívaként és matematikusként is elismerésre méltó újításokat vezetett be.
A színész elárulta, miért döntöttek úgy, hogy ismét megpróbálnak itthon élni.
Három, tisztán magyar hátterű élelmiszerbolt-lánc kezd kísérletezésbe a nyitvatartás személyzet nélküli meghosszabbításával vagy kiváltásával.
Felújítás közben találták meg a leleteket.
Az alacsonyabb árakat és az egyszerűen megközelíthető helyszíneket részesítik előnyben a nyaralni készülők.
Jó áron elérhető a varázslatos város a szomszédban közvetlen vonatjárattal.
Te mit gondolsz, szükséges lenne hazánkban is?
A fideszes vezetésű Makón arról is beszélt Magyar, hogy Orbán Viktor lezárt utcákon kampányol, mintha kijárási tilalom lenne.
A fiatal lány egyik jó barátja a Tényeknek elmondta, hogy a baleset napján, a tragédia előtt fél órával kérték meg a lány kezét. Öt eltűnt utast még mindig nem találtak meg.
Továbbra is eltűntként keresik azt az öt utast, akiknek a hajója szombat éjjel szenvedett balesetet Verőcénél. Az egyik áldozat, Boglárka ismerőse azt mondta, hogy épp a tragédia előtt fél órával kérték meg a lány kezét.
A hajó már Ausztriában jár, de a cseh kapitány nélkül, akit letartóztattak. A BRFK szerint minden szükséges vizsgálat megtörtént, ezért engedték tovább a hajót.
Orbán Viktort akarja az Európai Bizottság elnökének Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti listavezetője.
Cseh kapitánya nélkül, de elhagyhatta az országot a verőcei hajóbalesetben részes MS Heidelberg. Minderre majd huszonnégy órával a baleset után került sor. Bár ebből a Hableány tragédiájának idején is volt probléma, szakértők szerint, ha a vizsgálatot és a szemlét megfelelően dokumentálják, szabályos az eljárás.
A lány lakásán az Iszlám Állam propagandaanyagait találták meg, valamint egy kést és egy baltát. Nem tett beismerő vallomást.
Gabi és Niki durván egymásnak ugrottak a Next Top Model Hungaryben. Előbbi nem hagyta szó nélkül a többiek viselkedését.
Orbán Viktor fizetésének a kapcsán derült ki nemrégiben, hogy ő keres a legjobban az átlagbérhez képest az EU-s kormányfők között. Most megnézhetjük, hogy ez tényleg igaz-e.
Grazban a rendőrség letartóztatott egy 14 éves montenegrói lányt, aki késes terrortámadásra készült.
A 14 éves montenegrói lányt Graz belvárosban akart terrortámadást elkövetni. A támadás célja a „hitetlenek” elleni akció volt.
Vasárnap zárja a 2023/24-es idényt a Ferencváros.
Mészáros Lili nem bírta visszatartani a könnyeit, amikor kiderült, mire kell vállalkozniuk a Next Top Model Hungary legújabb részében.
Az EU tizenöt tagállama fogott össze, hogy döntésre késztessék az uniót.
Magyarországot csupán egy ázsiai törpeállam és négy európai ország utasította maga mögé.