Az élet számlája nem egyenlő a pénzszámlával – Egy Blikk-kommentár

A sodró hétköznapok közepette ritkán gondolok arra, hogy parányi pillanatok is megváltoztathatják az életünket. Felkelünk, dolgozunk, tervezünk, építjük a jövőnket, majd egyszer csak arcon csap az élet, és minden megváltozik, szinte a semmivé lesz. József az egyik pillanatban még arról ábrándozott a feleségével, milyen lesz az életük a negyedik gyermekük megszületése után, egy perccel később pedig mindkettejüket elveszítette, és egyedül maradt három kicsivel.

A kamatemelés ellenére továbbra is népszerűek a lakáshitelek

Annak ellenére jól fogytak a hitelek júniusban, hogy a lakáskölcsönök kamatai egy év csökkenés után újra emelkedni kezdtek. Az olcsóbbá váló személyi kölcsönöket továbbra is viszik, a babaváró iránti érdeklődés azonban mérséklődni látszik – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Továbbá kiderült, hogy a babaváró hiteleknél az utóbbi hónapokhoz képest valamivel gyengébbre sikerült a június.

A kamatplafon bevezetése nem ösztönözte a lakáshitelek felvételét

Egyelőre nem hozta el a remélt fellendülést a lakáshitelek piacán a kamatplafon bevezetése, októberben még a szeptemberinél is kevesebb szerződést kötöttek az igénylők. Tették ezt annak ellenére, hogy a kamatmaximalizálástól olcsóbbá válták a lakáscélú jelzáloghitelek. Ugyanez nem mondható el azonban a személyi kölcsönökről, amelyek viszont drágán is tartják magukat – derül ki a Bank360.hu gyorselemzéséből.