Sokkoló hír: Népszerű sportoló súlyos balesetet szenvedett és az intenzívre került
Edzés közben ütötte el az autó a 27 éves versenyzőt.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Edzés közben ütötte el az autó a 27 éves versenyzőt.
Csikos Sándor lett az új nemzet színésze. Kiderült, miért telt el több hónap a megválasztására.
Mindent bevallott: ezek a gázolás szörnyű részletei!
Az esethez tűzoltók is érkeztek.
A csapásban megsemmisített hadihajó legénységének utolsó élő tagja volt.
A Tolna vármegyei Tamásiba riasztották csütörtökön a mentőcsapatokat, miután egy kamion elgázolt egy kerékpárost. A jelentés szerint mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Rettenetes baleset történt.
A baleset következtében már több kilométeres a torlódás.
Csak a szerencsének köszönhetően nem történt tragédia.
Az eset idején éppen egy beteget vettek ki a járműből.
Egy ember meghalt, hárman megsérültek szerda este Akasztó térségében, ahol frontálisan összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi – tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ikreket várt a kismama. Sajnos azonban az örömteli babavárás drámai fordulatot vett.
A férfi úgy gondolta, energiát ad majd neki a sajtburger, de a gyorsétel csak még több problémát okozott.
Halász Judit elmondása szerint remekül szolgál az egészsége, ám ennek ellenére számos hírt lát a médiában arról, hogy betegségei miatt gyógyszereket szed. A művésznő most azt is elárulta, milyen a nagymama szerep, valamint arról is beszélt, hogy nem szól bele az unokái nevelésébe.
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon szerda délután.
Egy házba csapódott a Nemzetközi Űrállomás egy darabja
Némileg jobbra fordulhat a leégett házú család sorsa.
A sátoraljaújhelyi Bortemplom tornyának felújítása során találták.
A nő nem élte túl, gyermeke kórházba került.
A felvételen úgy látszik, hogy a buszvezető a telefonjával volt elfoglalva, nem pedig a közlekedéssel.
A családanya utoljára még boldogan festette a tojást szeretteivel és lányaival.
A NASA közölte, hogy elemzi azt a tárgyat, amely az égből egy floridai férfi otthonára zuhant, mert a „bomba” akár a Nemzetközi Űrállomásról kidobott, összepréselt szemétdarab is lehet.
Még vizsgálják a tragikus baleset körülményeit. A mindössze 10 hónapos babát kórházba vitték.
Gyász lengte be a 11. Esztergomi–Nyerges-ralit, ahol egy autó a nézők közé csapódott, amelynek következtében öten az életüket veszítették, többen pedig megsérültek. Az esetről Zacher Gábor toxikológust t kérdeztük, aki tisztázta az adrenalinfüggőség fogalmát is.
30 diák utazott a buszon, ami lángra kapott.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
A 20 éves fiatal családja teljesen összetört.
Bodrogi Gyula már jobban érzi magát, a válla is egyre kevésbé fáj, noha még nem gyógyult meg teljesen.