Boeing repülőgép baleset: landolás közben lekerült a kifutópályáról
Ismét egy Boeing 737 Max repülőgéppel történt problémáról számoltak be. A United Airlines légitársaság járata landolás közben letért a kifutópályáról, majd a fűben áll meg.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ismét egy Boeing 737 Max repülőgéppel történt problémáról számoltak be. A United Airlines légitársaság járata landolás közben letért a kifutópályáról, majd a fűben áll meg.
A lángoló kocsit a villamosvezető és egy sofőr oltotta el.
A hotel meg is kezdte az újraépítési munkálatokat.
Öthónapos babához és szüleihez riasztották a hatóságokat!
A baleset az M30-as autópályán történt.
Holtan találták az orosz Lukoil olajipari óriáscég alelnökét, Vitalij Robertuszt. Az 54 éves férfi az ukrajnai invázió óta a negyedik felső vezető a vállalatnál, aki meghalt.
Továbbra sem nyugodhat meg az az édesanya, aki gyerekeit maga mentette ki a házukból, amikor az kigyulladt és leégett. A hős Mariannak számos sérülése keletkezett, már több életmentő műtéten is átesett, de a megpróbáltatásai nem értek véget.
K. Sándortól méltó módon búcsúzhatnak szerettei.
A sérülteket kórházba kellett szállítani.
A 49 éves nő egészségi állapota annyira súlyossá vált, hogy képtelen volt segítséget hívni.
Egy 70 éves nő egy hősugárzó okozta tűz miatt éghetett bent az otthonában.
Az anya-fia párost egy vonat gázolta halálra, a mozdonyvezető nem tudta elkerülni a balesetet.
Az első közleményekben még csak egy emberről beszéltek, később derült ki, hogy az áldozatok ketten voltak. A közlekedés a hajnali órákra helyreállt Debrecen és Apafa között.
Az eset a a Savoya Parkban lévő üzletben történt. A BRFK szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.
Akár tragédiába is torkollhatott volna az otthoni baleset
Az idős nő a saját lakásában, valószínűleg lakástűzben hunyt el.
Égési sérüléseiket heteken át gyógyították, a legsúlyosabb állapotban lévő színész klinikai kezelést is kapott. A premier ugyan a baleset idején, januárban félbeszakadt, de a művészek most újra nekifutnak a magyar dráma bemutatójának.
Munkáltatója miatt változott meg örökre a férfi élete.
Apafa és Debrecen között történt kedd éjjel a gázolás, amely során egyszerre két embert ütött el a vonat. A mentőszolgálat osztott meg részleteket a tragédiáról.
A tűzoltók rövid időn belül eloltották a tüzet.
Tűz ütött ki az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiumában.
Vélhetőleg egy zárlatos töltő okozott tüzet az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiumában a Bécsi úton.
Másfél héttel a hátborzongató gyalogosgázolás után egy hétéves kisfiú is meghalt a kórházban, így háromra nőtt szörnyű baleset áldozatainak száma.
A mérkőzést félbe kellett szakítani.
Gázszivárgás okozta a tragédiát.
Gázszivárgás okozta a robbanás.
Összesen hárman haltak meg.
Gázszivárgás okozta robbanás történt az észak-kínai Hopej tartomány egyik helyi éttermében, a balesetben egy ember meghalt, 22-en pedig megsérültek – közölte a CCTV kínai állami televízió szerdán.
A felszállás után a pilóta ledőlt aludni. Mikor felébredt látta, hogy a másodpilóta is elaludt, a gép pedig rossz irányba tart.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.