Légi kényszerleszállás Budapesten: A pillanat, amikor a veszély közvetlen közelében voltunk
Koppenhága helyett Magyarországon szállt le az Airbus.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Koppenhága helyett Magyarországon szállt le az Airbus.
A fedélzeten tartózkodó 239 embernek nem találták nyomát.
Tűzoltót és mentőket riasztottak a helyszínre!
Egy szirénázó mentőbe rongyolt bele egy autós a XVIII. kerületben. Négy embert kórházba vittek a baleset után.
A csónak a parttól néhány kilométerre borult fel 16 emberrel a fedélzetén. Év eleje óta ez már harmadik halálos baleset volt a csatorna francia oldalán.
A baleset a VXIII. kerületben történt vasárnap délelőtt. A mentőautó felborult az ütközéstől.
A 11 éves fiú biciklivel ütközött neki a kukásautónak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta.
A mentőben ketten megsérültek.
Megpróbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel.
Vélhetően a szerelvényt nem biztosították mozgás ellen.
A babakocsit toló apját és a babát is elgázolta egy részeg sofőr.
A férfi az ablakon át próbált meglógni, mielőtt lezuhant: jelenleg a kórház sürgősségi osztályán vizsgálják az állapotát.
Elsüllyedt a Vörös-tengeren az a kereskedelmi hajó, amelyet napokkal korábban jemeni húszi lázadók támadtak meg – közölték szombaton jemeni és brit hatóságok.
Meghalt egy szabályosan közlekedő sofőr Mezőberény közelében, miután egy ámokfutó autós több szabálytalan előzés után frontálisan nekicsapódott.
Súlyos orvosi beavatkozásra szorul az a 16 éves fiú, aki égési sérüléseket szenvedett a február 25-i, Újpest-Fradi labdarúgó-mérkőzésen. A család nehezen viseli a történteket.
A négyéves kisfiú bújócskázni kezdett, a nagynéni viszont, aki szülei távollétében vigyázott rá elaludt.
Győrfi Pál talán megint diétázik, olyan sovány lett
Egy nyerges vontató és három másik jármű ütközése drámai jelenetekhez vezetett Louisville-ben, amikor a Clark Memorial hídon az egyik kamion és sofőrje 40 percig lógott az Ohió folyó felett.
Meghalt egy idős férfi egy lakástűzben a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Halmajon szombat hajnalban. Az épület hátsó részében még ketten tartózkodtak, ők nem sérültek meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője
A rendőrség keresi a felelősöket!
Egy idős férfi holttestét találták meg a törmelékek alatt.
Két autó ütközött a Szekszárdra bevezető szakaszon.
A Sipce Girls egykori tagja a párizsi divathéten két mankóval a kezében jelent meg, és láthatóan nehezen mozgott egy sérülés miatt. Arra azonban figyelt, hogy a botok harmonizáljanak az öltözékével.
Centiken múlt csupán, hogy nem történt tragédia.
Óvónők mentették meg az életét egy idős asszonynak, aki minden előzmény nélkül lett rosszul.
Baleset miatt lezárták az M35-ös autópályát Debrecen közelében.
Élő adásban közvetítik a hídról lógó kamiont a Kentucky állambeli Lousville-ből.
Sokkoló részletek derültek ki a brit királyi család tagjának tragikus vasárnapi haláláról.