Vészjósló hír: Vonat baleset miatt teljes útzár van érvényben
Az ütközés következtében a vonat keresztben állt meg.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Az ütközés következtében a vonat keresztben állt meg.
Tizennégy ember bomlásnak indult holttestét sodorta a víz egy csónakban a Dominikai Köztársaság partjainál. A hatóságok vizsgálják a tetemeket és azt a 12 csomagot, amelyekről feltételezik, hogy drogot tartalmazhatnak.
Rengetegen gyászolják a tehetséges zenészt.
Eltévedt szigetlakó kérte a mentők segítségét.
Rendkívül erős a forgalom az országos gyorsforgalmi és főúthálózaton is. A közkedvelt szabadidős és kirándulóhelyek, valamint a jelentősebb turisztikai célpontokhoz vezető utakon, útvonalakon érdemes hosszabb, megnövekedett menetidővel számolni. Főleg az M7-es, az M1-es, az M3-as és az M5-ös autópályán kell telített sávokon autózni. Ráadásul több baleset is történt már a nap folyamán, ezek is komoly fennakadást okoznak több helyen.
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya belső sávját Biatorbágynál.
Ma reggel kigyulladt egy épület Csepelen, a tetőszerkezet teljes terjedelmében lángra lobbant. Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Noha szerencsére egyetlen halálos áldozatot sem követelt, mégis a legsúlyosabb magyarországi vonatbalesetek közé sorolható az 1999. június 4-én Badacsonylábdihegynél történt szerencsétlenség.
Egy brit turista a vízbe zuhant egy tengerjáró hajó fedélzetéről, és eltűnt az Adriai-tengeren. A horvát hatóságok szerint a szerencsétlenül járt utas pénteken a hajnali órákban tűnt el a Royal Caribbean Explorer of the Seas nevű hajóról.
Mintegy háromszáz négyzetméter pusztítottak a lángok.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy négyéves kisfiú a zombai családi napokon. Ricsikét mentőhelikopterrel szállították kórházba, majd két napig a szülei az életéért aggódtak. Most egy speciális kompressziós ruhára lenne szüksége a gyógyuláshoz, mert a bőrfelülete 20 százaléka erősen károsodott.
Az embernek nem szabad feladnia az álmait – ezt a tanulságot tudta leszűrni Kele Kristóf, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa a vele történtekből. Már önmagában az is csoda, hogy Kristóf bármilyen következtetést le tudott vonni a baleset után, a fiatalembernek ugyanis eltörött a nyaka és az orvosok is csak ámultak azon, hogy nem halt meg azonnal. Sőt, a szólista még 26 órán át talpon volt, csak ezután került műtőasztalra.
Először történt halálos baleset a Tesla Cybertruckkal az Egyesült Államokban. A robusztusnak számító acél teherautó az ütközés után kigyulladt.
Rettenetes családi tragédia történt.
Az anyuka hiába könyörgött, nem vették komolyan a panaszt. Mire a gyermeket ellátták volna, már késő volt.
Lezuhant egy repülőgép São Paulo belterületén. A Voepass Linhas Aéreas légitársaság szerint egy ATR-72 típusú turbólégcsavaros utasszállító repülőgépről van szó, amely Cascavelből indult Guarulhosba. Az Anac szerint ez a típus 68 férőhelyes, ebből 58 utas és 4 fős személyzet utazott a járaton. Még nem tudni hány áldozat lehet.
Piliscsabára kellett rohannia a tűzoltóknak, ugyanis az egyik családi házban egy idős asszony rosszul lett. Végül a magatehetetlen nőt a mosdó ablakon át emelték ki, hogy át tudják adni őt a mentősöknek.
Egy kerékpáros férfi életét vesztette a Zala vármegyei Türje térségében, miután elgázolták.
Egy tinédzser elvesztette a lábát egy cápatámadásban, amerikai nyaralásán – közölték a helyi közölték a hatóságok. Hangsúlyozták: a lány állapota stabil, jelenleg lábadozik. A 15 éves kamasz a hondurasi öbölben búvárkodott, mikor a vízi ragadozó a semmiből előkerült és azonnal megtámadta. A szörnyű események kedd reggel történtek.
Teljes útzár van érvényben, a baleset helyszíne felé közlekedőket visszafordítják.
Habár még az is elképzelhető, teljes bizonyossággal sosem fog kiderülni, miért kellett meghalnia a 2000. május 28-án rejtélyes körülmények között eltűnt Till Tamásnak, nemrég azonban minden bizonnyal a 11 éves gyermek földi maradványai kerültek elő. Ez alapján a szakértők most – a személyazonosságának megállapítása mellett – igyekeznek rekonstruálni az életének utolsó mozzanatait. A szülők mindenképp szeretnék látni a kisfiú maradványait, mert talán ez segít nekik abban, hogy el tudják őt engedni.
Egy férfi vesztette életét, a mentők már semmit sem tehettek érte.
Felesége halála óta csak kislánya ad erőt Martinnak az élethez.
Pénteken hatalmas baleset történt Vép és Szombathely között. A katasztrófavédelem adott tájékoztatást a történtekről: három személyautó ütközött össze 8443-as út 19-es és 20-as kilométere közötti szakaszon. A hivatásos tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, sőt egy mentőhelikoptert is risaztottak.
Az egyik kocsiba beszorult egy ember.
Stohl András a saját bevallása szerint elfáradt a szakmájában.
A nyár, a szabadság és a pihenés időszaka, de sajnos a szén-monoxid-mérgezés veszélye ebben az évszakban sem múlik el. Bár sokan a téli hónapokkal hozzák összefüggésbe ezt a problémát, a valóság az, hogy a szén-monoxid egész évben jelen lehet otthonunkban. Ezért fontos, hogy kellően körültekintőek legyünk.