Súlyos tömegkarambol az M1-esen: mentők sietnek a helyszínre, óriási forgalmi torlódás
A mentők és a tűzoltók is kivonultak, 14 ember érintett a balesetben.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A mentők és a tűzoltók is kivonultak, 14 ember érintett a balesetben.
Halálos baleset történt az 51-es főúton, ahol három jármű ütközött Sükösd és Dusnok között. Budapesten a János kórháznál is történt egy baleset, ahol két autó karambolozott. Az M1-es és M5-ös autópályán a balesetek és a munkálatok miatt több kilométeres torlódások alakultak ki.
Egy évvel ezelőtt az Ábrahám-Puzsér attakhoz hasonló incidens játszódott le egy érdi építkezésen. Csakhogy ott nem egy ismert embert ütöttek meg, hanem egy átlagembert, és ebben az ügyben a verekedő még csak nem is gyanúsított. A sértett ügyvédje azt kérte a rendőröktől, hogy az egyenlő elbánás alkotmányos elvét alkalmazzák ügyfele esetében is, vagyis a celebek ügyéhez hasonlóan járjanak el.
Nyolc ember érintett a balesetben. Az 51-es főutat teljes szélességében lezárták.
Kitti pont a tűzeset előtt tetováltatott magára egy motivációs szöveget, ami éppen azon a karján volt, ami megégett a tűzben. Sorsszerűnek érzi, hogy a tetoválás nem sérült meg, ami miatt most még erősebbnek érzi magát. Ahogy a szüleinek mondta: bármire képes!
A férfi a strandolók szeme láttára merült el, két nyaraló viszont azonnal utána ugrott. Az egyik hős, Zoltán, egy posztból értesült arról: életet mentettek. Tettét a mentősök is megköszönték.
Szeged térségében történt az eset.
Egy autóbusz és egy személygépkocsi karambolozott.
Zebrán gázoltak el egy fiatal lányt Békéscsabán, a Gyulai úton. A kocsiban öten utaztak, mindannyian látták a történteket, de nem tettek semmit. A sofőr nem állt meg és még segítséget sem hívtak, mert állításuk szerint az hitték “nem történt komolyabb baja a lánynak.”
Két személyautó ütközött frontálisan.
Végre Kandász Andi bal kezéről is lekerült a gipsz! A műsorvezető tegnap újabb kontrollon esett át, az orvos szerint remekül gyógyul, most már csak rajta múlik, mikor tudja újra úgy használni mindkét kezét, mint azelőtt.
Pusztító tűz söpör végig a Balkán-félsziget magyarok körében is kedvelt üdülőterületein. Horvátország és Észak-Macedónia is lángokban áll. Magyar tűzoltók is segédkeznek a lángok megfékezésében.
Szerda este teljesen kigyulladt egy felsődobszai telephely udvarán álló IFA, amelyben egy édesapa és 7 éves kisfia tartózkodott. Hiába próbálták eloltani a lángokat, mindketten halálra égtek a teherautóban.
Borzasztó, ami történt.
A gyermek az édesapja mellett vesztette életét. Váratlan pillanatban történt meg a legrosszabb.
A drum and bass hangzás legendája 54 évesen hunyt el.
A tragédia a fonyódi szabadstrandon történt, ahol egy nyugdíjas férfi veszítette életét.
Olimpia Tahitin: az életüket kockáztatják a szörfösök az aranyért
Múlt héten egy székesfehérvári társasházban kitört tűzvész során a 18 éves K. Kitti csodával határos módon élte túl, hogy a negyedik emeletről a mélybe vetette magát. A fiatal lány az ablakon keresztül próbált menekülni a lángok elől, és édesapja korábbi tanácsára emlékezve tudatosan a bokrokra ugrott, elkerülve a betonra való zuhanást. Kitti súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, hamarosan pedig hazatérhet a kórházból.
Az orvosok szerint ilyen szörpöt soha nem adhatunk a kicsiknek.
Tűz volt egy szálloda első emeleti szerverszobájában Sopronban, a Várkerületben.
Tűz volt egy soproni szállodában.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
A gyermeknek már csak a holtteste került elő.
Egy kislány életét próbálták megmenteni.
Kigyulladt egy személyautó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a tűz az autópálya melletti bozótosra is átterjedt.