Búvárkalandnak indult, baleset lett belőle: Zsuga Miklós hihetetlen rekordokat döntött az elájulás után
A szenvedély már csak ilyen: Zsuga Miklós a veszélyes helyzet után megdöntötte a saját rekordját.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A szenvedély már csak ilyen: Zsuga Miklós a veszélyes helyzet után megdöntötte a saját rekordját.
Minden gyereket kiengedtek a kórházból a kőszegi buszbaleset után. A fizikai sérüléseikből hamar felépülnek majd, ám kérdés, hogy a lelki megrázkódtatást hogyan lesznek képesek feldolgozni. Szükség esetén pszichológus is a rendelkezésükre áll majd.
Józan volt a kőszegi buszbaleseten érintett sofőr
A szülők minden tőlük telhetőt megtettek.
Az űrprogramot akarták népszerűsíteni a tanárnővel, aki a Challengerbe ülhetett be.
B. László csapattekerés közben kapott infarktust.
Az 1-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Megrázó baleset történt szerdán Répcelaktól nem messze, ahol három jármű ment egymásba. A gyorsforgalmi út lángokban állt, a sofőrök egyike nem élte túl az ütközést.
Lezárták a Zrínyi Miklós utca érintett szakaszát.
Kórházba szállították, és az intenzív osztályra vitték.
Mészáros Árpád Zsolt kis híján kétszer is meghalt. Egyik alkalommal a kollégája lökte le a színpadról – mondhatni: szerencsére –, s így vették észre, hogy rákos beteg.
Brutális nagy műsort csinált egy száguldozó luxusautó sofőrje Budapest XIII. kerületében. Az autós nagy erővel belecsapódott egy taxiba, aminek a sofőrje és az utasa is kórházba került. Itt még azonban nem volt vége az ámokfutásnak.
A balesetet okozó nő egyszer csak elaludt a volánnál.
Kigyulladt egy parkoló autó Csepelen egy iskola közeláben.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Az énekesnő hétfőn borult árokba autójával, óriási szerencse, hogy be volt kötve a biztonsági öve. Sebestyén Katja megszólalt a baleset körülményeiről.
Santa Fe tartomány központjában, Esperanza városában autós versenyt rendeztek, ám az esemény tragédiába torkollott. Egy ütközésnek köszönhetően Lisandro Boxler a falnak csapódott, életét pedig nem tudták megmenteni.
A mentés még mindig tart, a mentők és a rendőrök is a helyszínen vannak.
Szerdán kora reggel tűz ütött ki a dél-kuvaiti Mangaf városában egy munkásoknak otthont adó épületben, legalább 41 ember vesztette életét a szerencsétlenségben – tájékoztatott a helyi rendőrség.
Az útszakasz továbbra is le van zárva, a helyszínre több szülő is megérkezett.
Felborult a fertőrákosi általános iskola egyik osztályának busza Horvátzsidány és Kőszeg között. Mint arról beszámoltunk, a járműben utazó 30 gyermek közül a csodával határos módon senki sem sérült meg komolyabban. A három kísérő és a sofőr is jól vannak. A Borsnak megszólalt az egyik kisfiú édesanyja.
Szerencsére mindenki ki tudott szállni a buszból a baleset után. Hatan könnyebben megsérültek, mentővel szállították őket kórházba.
Szerda délelőtt történt a súlyos baleset.
Rábukkanhatott a szlovák rendőrség annak a két fiatalnak a holttestére, akik a Garam folyóba vesztek szombaton.
Két tragédia is történt a hazai strandokon a múlt héten: egy 10 éves fiú meghalt, egy 5 éves fiú életét meg tudták menteni.
A tűzoltók siettek a baleset helyszínére.
Kiderült, hogy álhíreket terjesztettek hajó naplójáról.