Szegeden kiabálták: „Azonnal álljon meg!” – Szörnyű eset történt a buszon egy utassal
Egyelőre nem tudni, mi terelhette el a buszsofőr figyelmét.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Egyelőre nem tudni, mi terelhette el a buszsofőr figyelmét.
A szemtanú otthonában egy fekete öltönyös alak jelent meg.
Mariannának csaknem a rémálma valósult meg, amikor gyermeke felhívta, hogy autóbaleset érte. Az édesanya a Borsnak mesélt arról a leírhatatlan borzalomról, tehetetlen dühről és kétségbeesésről, amit a drámai események után érzett.
Időközben távozott már a színházból Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is. Az ügyelőt a rendőrség is gyanúsítottként hallgatta ki.
Elütött egy embert a vonat Tótkomlóson hétfő este – jelentette be a katasztrófavédelem a honlapján.
A tavaly novemberben történt súlyos színházi baleset kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét.
Újabb részletek derültek ki a Baranya vármegyei Szalántánál történt balesettel kapcsolatban, amiben meghalt egy profi küzdősportoló és barátnője. A hírek szerint a másik kocsiban ülő, jelenleg mélyaltatásban lévő nagymamához a 11 éves unokája hívott segítséget.
Egy hatvanéves férfi égett halálra Békéscsabán hétfő délután. A gyanú szerint dohányzás vezetett a tragédiához.
A korábbi hírek szerint a kisfiúnak nem szakadtak le az ujjai, de így is a mentőknek kellett elszállítaniuk.
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
Kielégítő az állapota annak a családapának, aki életveszélyes fejsérülést szenvedett a Richter Flórián Cirkusz szombat délutáni előadásán – tudta meg a Bors. A bendzsóművészt mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről. Lapunknak egy szemtanú számolt be a történtekről, aki kis híján oda vett jegyet, ahová az oszlop lezuhant.
Egy hét telt el azóta, hogy a bőnyi Szent István Általános Iskolában hátba szúrta osztálytársát egy 25 centi pengehosszúságú késsel az iskola hatodikos tanulója. A 12 esztendős Horváth Mirella kis híján életét vesztette, ám a győri kórházban több operáció után a gyógyulás útjára lépett. Habár még mindig az intenzív osztályon ápolják, ha minden jól megy, teljesen felépülhet, de a lelki sebeivel örökre együtt kell élnie.
Elfajult egy szóváltás egy taxis és egy kerékpáros között Zuglóban. A biciklis azt nehezményezte, hogy a sofőr nem engedett át az úton egy édesanyát a gyerekeivel. A vita addig fajult, hogy a taxis az út szélén kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist.
Komoly baleset történt a dunakeszi majálison, amikor majdnem letépte egy kisgyerek ujjait az egyik játék. Megrémülve rohantak ki a gyerekek a játékból.
Több kilométeres a torlódás, ezért érdemes kerülni!
Három autó ütközött össze szombaton, az egyiket a korábbi MMA-bajnok vezette.
Súlyos baleset történt egy vasúti átjáróban.
A színész 79 éves korában, vasárnap reggel hunyt el.
Újpesten az ütköző járművek a villamosok forgalmát is akadályozzák.
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban; Baja és Bátaszék között pótlóbuszok szállítják az utasokat, emiatt akár egyórás késésekre kell számítani.
Dávid Petra közösségi oldalán fejezte ki együttérzését és elmesélte, milyen kapcsolatban állt az egykori bajnokkal.
A kamion pótkocsija a főút forgalmát is akadályozta.
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Senkinek, még a legősibb ellenségének sem kívánja az ember azt az érzést, amit egy szülő él át a gyermeke elvesztésekor. A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami április 13-án történt Martonvásár közelében. Az édesanyja most nyilatkozott a Blikknek…
A gyermek elvesztette az eszméletét. Az eset körülményeit vizsgálják.
Mentőhelikopterrel szállították a gyermekeket kórházba.
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.