Az út, ami felszolgálóvá tette: Balogh Levente története
Az Álommeló győztese március 7-én, Balogh Levente kávézójának korai nőnapján szolgál majd fel.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Az Álommeló győztese március 7-én, Balogh Levente kávézójának korai nőnapján szolgál majd fel.
Balogh Levente és az Álommeló győztese közös erővel hamarosan pincérnek állnak, hogy kiszolgálják a betévedő vendégeket. Elsősorban azonban a hölgyeket várják majd a budapesti kávézóban.
Kisebb balhé alakult ki a Cápák között című befektetési realityben: Moldován András nem hagyta szóhoz jutni Lakatos Istvánt, ennek nyomán pedig egy ígéretes vállalkozási ötlet sem jutott tőkéhez.
Dr. Varga Eszter a magánéletéről, többek között a férjével való kapcsolatáról is mesélt.
Balogh Levente kisfiát nagyon ritkán látni friss fotókon. Most nővére tett ki róla egy újonnan készült képet.
Lilu a családi nyaralásról osztott meg egy olyan képet, amin a fiaival együtt szerepel. Szépen nőnek mindketten.
Orbók Ilona egyszerre feleség, családanya és sikeres üzletasszony.
A romániai vállalkozó elmondása szerint gyerekkora óta megszerzett tudásával épített fel egy vállalkozást, amellyel villanypásztorokat árul. Az ajánlata viszont az volt, hogy hozzanak létre egy új céget.
Balogh Szimónának kemények voltak a tinédzser évei, mivel anorexiával küzdött, amelyhez később bulimiás epizódok is társultak. Most elárulta, hogyan sikerült legyőznie a betegséget.
Az RTL üzleti showműsora új évaddal jelentkezik 2024-ben, amelyet január 7-től minden vasárnap láthatnak az RTL nézői. A Cápák között – amelynek eredeti változata, az angol Dragons’ Den ma már 45 országban látható – 2019 óta található meg az RTL műsorkínálatában.

Hajdú Péterre óriási hatással volt Fiderikusz Sándor több szempontból is, ám emberileg egyáltalán nem jönnek ki egymással, így nem is keresik a másik társaságát.