A tengerpartokra sodródó kokain: a rejtély megfejtése

Egyre több kokaint találnak az Északi-tenger partjainál és a La Manche csatorna környékén – jelentette szerdán a Belga belga hírügynökség a belga vámhivatalra hivatkozva. Szerintük a jelenséget az okozza, hogy a drogot szállító teherhajók a part mentén egyszerűen a tengerbe dobják a rakományt, hogy a kisebb hajókról összeszedjék az árut. Összesen 930 kiló kokaint és csaknem öt tonna hasist foglaltak le.

Egy hosszú keresés vége: Elfogták a 33 éve meggyilkolt paloznaki plébános gyilkosát

– A remény hal meg utoljára – így mondta Forrás Károly, az 1991-ben meggyilkolt paloznaki plébános hozzátartozója. A 82 éves férfi, aki a tragikus véget ért pap unokaöccse, mind a mai napig hitt abban, hogy a rendőrök megtalálják nagybátyja, Csontos Gyula gyilkosát. Harminchárom év után pedig meghallgatásra talált a fohász: Károly lapunktól tudta meg, hogy elfogták a férfit, aki alaposan gyanúsítható a plébános megölésével.

Kritikus helyzet: Két repülőtéren leáll a közlekedés holnap

Két fontos repülőtér is megbénul holnap. Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik kedden, a személyzet zöme – köztük a biztonsági egységek – által meghirdetett sztrájk miatt – közölték a repülőtereket üzemeltető társaságok hétfőn, akik biztonsági érdekből döntöttek a járatok törlése mellett.

A Madeleine McCann-ügy új fordulata: Friss bizonyítékok Christian Brückner bűnösségéről

Elrabolt egy kislányt Portugáliában, állítólag ezt mondta a Madeleine McCann-ügy legfőbb gyanúsítottja korábbi cellatársának. Madeleine mindössze hároméves volt, amikor 2007. május 3-án eltűnt. A családja a portugáliai Algarve tartományban lévő Praia da Luzban nyaralt, amikor a szülők vacsorázni mentek, de mire hazaértek, kislányuknak nyoma veszett. Azóta abban reménykednek, hogy egy napon megtalálják őt.