Dömötör Csaba: Előrehaladás a jelölőgyűlésen az EP szerdai ülésén
A magyar elnökségről szóló vitának indult, de jelölőgyűlés lett az Európai Parlament (EP) szerdai üléséből.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A magyar elnökségről szóló vitának indult, de jelölőgyűlés lett az Európai Parlament (EP) szerdai üléséből.
Kihelyezett frakcióülést tart mától Esztergomban a Fidesz–KDNP. A tanácskozás eredetileg szeptemberben lett volna, azonban az árvíz helyzet miatt el kell halasztani az időpontot. Hagyományosan a helyzetértékelést követően másnap a sajtótájékoztatót szoktak tartani, amelyen kifejtik a történteket, azonban egyelőre ez még kérdéses.
Ismét fontos témában tett közzé leleplező videót Szentkirályi Alexandra.
Orbán Viktor beszélt a részletekről is.
Történelmi témákban eddig nemigen lehetett hallani a meglehetősen változatos politikai pályát befutó, egyébként közgazdásznak tanuló Fidesz-alapítót, Kósa Lajost. Az országgyűlési képviselő most az aradi vértanúk emléknapján, a kivégzésük 175. évfordulóján mondott beszédet, ám hiába akart párhuzamot vonni az 1867-es kiegyezést követő időszak és a kádári diktatúra között, a megállapításai a legjobb indulattal sem nevezhetőek helytállónak.
Magyar Péter szombati MTVA Székház előtti tüntetése a TISZA Párt elnöke szerint “csak bemelegítés” volt a vitának, amelyet Magyar Péter az EP gyűlésen vár, Orbán Viktorral. Ennek egyszerű az oka, ez lesz az első alkalom, hogy hivatalos fórumon találkozik a két politikus. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz egyik európai parlamenti (EP) képviselője, László András nyilatkozott a közelgő EP vitával kapcsolatban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung egy véleménycikkben fejtette ki, egy nagykövet feladatai közé semmiképp sem tartozik az, hogy választási javaslatot tegyenek a fogadó állam polgárai számára. Szijjártó Péter még csütörtökön kérette be a német nagykövetet, miután Julia Gross egy korábbi beszédébe hosszan bírálta a magyar kormány oroszbarát politikáját. Továbbá Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos szavait is felháborítónak értékelte, ennek kapcsán egy közös szóbeli tiltakozást, demarsot fogalmazott meg a francia nagykövettel együtt.
Palkovics László lemondott a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöki posztjáról. A gesztusával segíteni szeretné a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval. Palkovics László közel két éve volt a győri egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumából eddig hárman léptek ki.
Igencsak zaklatott munkanapja volt Kövér László házelnöknek: először engedélye nélkül Bedő Dávid (Momentum) sikerült egy perces néma felállásra rávenni a teljes T.Házat, majd miután Gyurcsány Ferenc (DK) képviselő hozzászólásában hazaárulónak nevezte a kormányfőt, hosszabb szóváltás után elvette a szót a legnagyobb ellenzéki párt politikusától, aki tajtékozva hagyta ott az üléstermet.
Hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy véget vet a politikai pályafutásának az eddigi főpolgármester-helyettes, Bősz Anett. A politikus még 2020-ban lett a városvezetés része, miután Gy. Németh Erzsébet lemondott főpolgármester-helyettesi tisztségéről. Azt kívánta, hogy a következő közgyűlés illetve városvezetés valamennyi tagja ugyanígy szeresse Budapestet, mint ő.
„Ukrajnában nem csinálnánk, Magyarországon csinálnánk” – zárta rövidre a „félreértés” mibenlétét Orbán Balázs ma reggel a Telex újságírójának, aki többször próbálta megkérdezni a miniszterelnök politikai igazgatóját arról, hogy valójában, hogyan is értette, amikor azt mondta, mi nem úgy cselekedtünk volna mint Zelenszkij, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezen kívül leginkább csak a szomszédunkban zajló háborúról és az ’56-os hősök cselekedeteinek helyességéről beszélt.
Megtartották az időközi polgármester-választásokat magyar településeken. Berkeszen, valamint Tarróson szavazategyenlőség, Szóládon pedig lemondás miatt kellett új választást kiírni. Egy jelölt azonban nem mondhatta magát túl szerencsésnek, ugyanis senki nem tett a neve mellé ikszet a szavazólapon.
Brüsszelben félreverték a harangokat.
Csütörtökön a Mandiner Stratégiai részleg című műsorában Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai minisztere félreérthetően fogalmazott az 1956-os forradalom kapcsán. A teljes magyar közélet felbolydult kijelentésén és külföldi címlapokat is megjárt a sztori. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke és Gulyás Gergely, a miniszterséget vezető miniszter azonnal elkezdtek csatározni, közben a Kossuth rádió ma reggeli adásában Orbán Viktor is az asztalra csapott.
Szavait kiforgatták.
Menekült a kérdések elől, folyton a riporter szavába vágott.
A TISZA Párt negyedik alkalommal sem fogadta el a közmédia 48 perc című műsorának meghívását – hangzott el az M1 csatorna keddi esti műsorában az MTI szerint. A párt válaszában kifejtette: továbbra sem tudják elfogadni a közmédia lejárató kampányát, s ha ha ezen a gyakorlaton változtat az állami média, akkor tudnak érdemben kommunikálni.
800 milliárd forintért építettük ki a rendszert.
A kabinet szerda délelőtt kormányülést tart. A hírről maga Orbán Viktor miniszterelnök számolt be Facebook-oldalán. Nem kizárt, hogy holnap Kormányinfó keretein belül minden magyar megtudja, milyen döntések is születettek ma a kormányzatban.
Gyurcsány Ferenc újfent Magyar Péternek címezte a legújabb Facebook-posztját, amiben többek között a TISZA Párt elnökének egy eléggé komoly vádjára reagál. A DK elnöke szerint ugyanis Magyar azt állította, ő alkoholista. Ezzel kapcsolatban elárulta, mégis mikor fogyasztott utoljára alkoholt, valamint hosszú sorokon keresztül kritizálta az újdonsült politikus korábbi megnyilvánulásait.
Itt az igazi brüsszeli kettős mérce: Brüsszel polgármestere szerint nekik jogukban áll megállítani a migráns buszokat a belga határon, de Magyarországnak gigabírságot kell fizetni, amiért megállítja az illegális migránsokat a magyar határon – írja legújabb bejegyzésében a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Ukrajnának menne a legtöbb pénz.
A baloldal legújabb üdvöskéjét komoly kritika érte.
Ismét meghosszabbította, egészen jövő márciusig a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány. A válsághelyzet miatti különleges jogrend értelmében a kormány rendkívüli felhatalmazást kap az Országgyűléstől. Például olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását.
Donald Trump egy helyi idő szerint szombaton este sugárzott interjúban erős országnak nevezte Magyarországot, amelyet egy erős vezető irányít. A republikánus elnökjelölt éles szavakkal bírálta az Európai Uniót, amely szerinte kereskedelmi előírásaival “kihasználja” az Egyesült Államokat.
Dúlnak az indulatok a Horn Gyuláról elnevezett sétány miatt, melyet jogszerűtlennek ítélt a Fővárosi Törvényszék. Horn anno külügyminiszterként készítette elő és 1990 márciusában ő is írta alá a magyar–szovjet csapatkivonási megállapodást. Élete során több tucat díjat és elismerést kapott.Egykori párttársai kiálltak a volt magyar miniszterelnök mellett és ízléstelennek, valamint ostoba jogászkodásnak tartják a bíróság döntését.
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését – közölte a kormányhivatal kedden az MTI-vel.
A költségvetési csalással vádolt volt fideszes országgyűlési képviselő és Pusztaottlaka frissen megválasztott polgármestere, Simonka György szerint a Fidesz el tud sikálni dolgokat, ha akar. A politikus szerint Lázár Jánosnak, Rogánnak és Pintérnek is lehetnek olyan infromációi, amivel zsarolhatják a felső vezetést.
Nem csak politikai és erkölcsi bukást jelent Győrffy Balázs számára az éjszakai botránya, de a büntetőjogi következmények mellett elbukta az európai képviselői álomfizetését is. A Blikk is többször írt arról, hogy a hazai politikai státuszok közül – leszámítva a közjogi méltóságokat – messze a legjövedelmezőbb az EP- képviselői munka. Idehaza több miniszter bérével vetekedik az ottani, euróban kapott javadalmazásuk, a parlamenti honatyák tripláját is megkereshetik Brüsszelben. Mindezt ráadásul akár kevesebb munkával is.