Botrány az utcán: Ben Affleck és Jennifer Lopez balhéja a gyerekek szeme láttára – percről percre fotókon!

Először mutatkozott együtt Ben Affleck és Jennifer Lopez azóta, hogy hivatalosan is kezdeményezték a házasságuk felbontását. A válófélben lévő világsztárok a Beverly Hills Hotelben találkoztak, ahol mindkettejük korábbi kapcsolataikból született gyerekeik is velük voltak, ám ez sem akadályozta meg őket abban, hogy ne vesszenek össze.

Kényelmes őszi estékre: 5 film, amivel be lehet kuckózni

Szeptember első hetében még tombolt a kánikula, úgy tűnt, hogy az idei nyár csak nem akar búcsút inteni. Azonban a derült égből valóban lecsapott a villám, hétfőn szürke fellegek szálltak hazánk fölé és az eső is tiszteletét tette. A borongós hangulat pedig manapság sokkal kevésbé ördögtől való dolog, mint hinnénk, hiszen ezeken a napokon a legjobb egy forró teával bekuckózni a kanapéra, hogy igazi őszi filmeket nézzünk.

Az összetört szív titkai: Jennifer Lopez válása fájdalmasan nyilvánosságra kerül

A semmiből épített egy egész birodalmat, amely most néhány pillanat alatt összedőlni látszik. Jennifer Lopez úttörő volt Amerikában: egy bronxi latin lány, aki – a szegénységén túllépve – globális szupersztár lett. A 2000-es Grammy-díj átadóján viselt zöld ruháját olyan híressé tette, hogy a Google emiatt vezette be a képkereső funkcióját.

Ben Affleck kicsattan a boldogságtól mióta elhagyta Jennifer Lopezt – friss fotókon a mosolygó agglegény

Úgy tűnik, Ben Affleck sokkal jobb passzban van, mióta külön utakon járnak feleségével, Jennifer Lopezzel. A paparazzik hónapok óta hemzsegnek a hollywoodi színész körül, akit eddig mogorva arccal kaptak lencsevégre. Az 52 éves világsztárt azonban szokatlanul jókedvűnek és vidámnak látja mindenki, mióta JLo augusztus 20-án kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta ellene a válókeresetet.

Együtt édes élmények: Ben Affleck boldogan osztja meg a fagyit fiaival a válás árnyékában – fotók

Úgy tűnik, a rajongóknak jobban fáj a szakítás, mint az érintetteknek: hatalmas mosollyal az arcán vitte péntek este fagyizni a gyerekeit Ben Affleck. A világhírű színészről a napokban derült ki, hogy Jennifer Lopezzel kötött házassága két év után viharos módon véget ért, ám úgy tűnik, Afflecket nem viseli meg a szakítás.

Ben Affleck kapcsolati viharokat szít: Lopez és Garner lelkiválságban

Úgy tűnik, nincs jó hatással a közvetlen környezetére és szeretteire Ben Affleck. Hatalmas drámák vannak körülötte. A héten kiderült, hogy válnak Jennifer Lopezzel, akit annyira megviselt a párkapcsolati kudarc, hogy a karrierje is megfeneklett. Ezen kívül a színész volt neje, Jennifer Garner házassága is megrendült, mert a férje nem nézte jó szemmel, hogy ő volt a közvetítő és próbálta kibékíteni exét és J. Lót, ahelyett, hogy magukkal foglalkozott volna.

Jennifer Lopez: A Szakítások Mesternője és Egyedi Eljegyzési Gyűrű Kollekciói

Most már biztos, véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata, az énekesnő beadta a bíróságra a válókeresetet és már egy jó ideje különköltöztek a férjével. Házassági szerződés híján a felek szétválasztása komoly anyagi vonzattal is jár majd, legfőképpen a színészre nézve, akivel szemben a hírek szerint komoly követeléseket támaszt volt kedvese.

Jennifer Lopez és Ben Affleck: A szerelem csúcsáról a válás mélyére – Kapcsolatuk legmeghatóbb pillanatai

Több, mint húsz évvel ezelőtt szeretett egymásba Ben Affleck és Jennifer Lopez. Most azonban attól hangos a külföldi és a magyar sajtó is, hogy hivatalosan válik az álompár. Az egykor kéz a kézben andalgó szerelmesekről már hosszú ideje azt pletykálták, hogy végleg befellegzett a házasságuknak. Az ügy végére pont került: J.Lo beadta a válókeresetet.