Kizárólagos színvilág: Mesterséges inteligencia által vezetett színtanácsadás a haj és bőrtónus alapján

A legtöbben csak érezzük, hogy egy-egy színárnyalat előnyös a számunka, vagy pont ellenkezőleg, ódzkodunk ettől vagy attól a színtől – és nem véletlenül: a színelmélet alapján könnyen felírható, hogy a bőrünk tónusa, a szemünk és hajunk színe alapján milyen típusba tartozunk, így viszonylag egyszerű eldönteni, hogy mi áll jól. Mára népszerű szolgáltatássá vált a színtanácsadás, azonban borsos ára van egy-egy konzultációnak. Most megmutatom, hogyan segít a mesterséges intelligencia meghatározni, melyik típusba tartozunk!

A Velünk véget ér: az It Ends With Us feldolgozása nem ás le elég mélyre a nézettségi toplistákon

Végre megjelent a milliók által várt, Colleen Hoover bestselleréből készült adaptáció, az It Ends With Us – Velünk véget ér című film. Az alkotás a párkapcsolaton belüli erőszak és a generációs traumák kérdésköreit feszegeti, azonban nem nagyon mer valóban mélyre ásni a témában. A Blake Lively főszereplésével készült produkció ettől függetlenül fontos üzenetet küldhet azoknak, akik ilyen helyzetben vannak az életben.

„Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik babájának neme végre nyilvánosságra került!”

Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik gyermeke tavaly év elején született meg. A kicsiről eddig nem sok mindent tudhatott a nyilvánosság, így azt sem, hogy hogy hívják a picit, de most már erre is fény derült. A titokról a Deadpool & Rozsomák premierjén rántották le a leplet, amikor a 47 éves színész elszólta magát, majd később a baba nemét is felfedte.

Luxusban a Királyok városában: Ryan Reynolds és felesége egy hónapig Budapesten – Egy királyi palotában élnek majd a gyerekeikkel

Újabb világsztárok érkeztek Budapestre. A Blikk információi szerint hétfőtől egy hónapon keresztül a szemfüles rajongók bármikor összefuthatnak a hollywoodi álomgyár egyik legviccesebb főhősével, a Deadpool-filmekkel nagyot kaszáló Ryan Reynoldsszal és színésznő feleségével, Blake Lively-vel. Úgy tudjuk, a házaspár egy belvárosi szálloda elnöki lakosztályát foglalta le, Lively itt tölti majd az időt négy gyermekükkel a legnagyobb luxusban, míg férje egy a hidegháborús akciófilmet forgat a fővárosban.