A kormánypártok hallgatnak Karsai Dániel haláláról

A kegyes halál jogáért élete végéig küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász halála után sorra szólalnak meg a politikusok. A részvétnyilvánítás mellett pedig arról beszélnek, mi volt a tétje a 47 évesen ALS-ben meghalt Karsai jogi küzdelmének, amely egyelőre nem ért célt. A délelőtti órákban csak ellenzéki politikusoktól érkezett részvétnyilvánítás, valamint az MTI adott ki egy hírt. A Fidesz vagy a kormány képviseletében – amely elvitatta a kegyes halál jogát – eddig nem jelent meg nyilatkozat.

Király Levente búcsúztatása: Novák Katalin is részt vett a temetésen – képek a galériában

Eltemették a Nemzet Színészét, Király Leventét, aki egy hónapja, július 30-án, 87 éves korában távozott az élők soraiból. A legendás művészt megható szertartáson helyezték örök nyugalomra Szegeden, a Belvárosi Temetőben, ahol a családtagok – köztük özvegye, Novák Judit és fia, a szintén színész Király Attila – mellett a kánikula ellenére hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy búcsút vegyen attól az embertől, aki egész életét a hivatásának és Szegednek szentelte.