Az elbűvölő előadás, amelyben Tóth Abigél teljes eggyé vált saját dalával

Vasárnap este a Megasztár harmadik élő show-jában Tóth Abigél szívfacsaró előadásában adta elő saját szerzeményét, a Rabmadár című dalt. A sepsiszentgyörgyi tehetség teljesen lecsupaszította a lelkét és átadta érzéseit a közönségnek, előadása pedig osztatlan sikert aratott a zsűrinél is. A dal különlegessége, hogy egy nemzetközi szerzőpáros kifejezetten számára írta.

Karácsony Gergely kihirdette főpolgármester-helyettes jelöltjeit

Karácsony Gergely főpolgármester azt javasolja, hogy Kiss Ambrust – aki az előző ciklusban is helyettes volt – , valamint Vitézy Dávidot – Karácsony korábbi ellenfelét – válassza meg főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés – áll főpolgármester előterjesztésében. Ám a jelölteket egyelőre a két nagyobb budapesti frakció, a Fidesz és a TISZA Párt sem támogatja. A Fővárosi Közgyűlés októberi alakuló ülése óta mulasztásos jogsértésben van, mert a képviselők nem tudtak megállapodni a helyettesek személyében.

A parkolásra fordított átlagos összeg, ami garantáltan ledöbbent

Kiderült, mennyit fizetünk átlagosan a parkolásra. A Simple mobilapplikáció adatai alapján parkolásonként átlagosan 720 forintot fizetnek ki az autósok, a fővárosi sofőröknek azonban mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk. Amikor fizetős helyre parkolunk, átlagosan másfél órát állunk, azonban a kirándulóhelyek közelében akár átlagosan 11,2 órát is hajlandóak vagyunk kifizetni.

Fennakadás a Wizz Air járatán: 17 órás késés és a vállalat magyarázata

Hosszú órákon keresztül ültek a Wizz Air magyar utasai a gépen, majd utána még órákon keresztül váratták őket a repülőtéren. Egyre nagyobb káosz alakult ki, miután az első néhány órában sem vizet, sem ételt nem kaptak az utasok. A légitársaság is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, mint mondták, a fennakadás oka a hatáskörükön kívül esett.

„Látványos: Többtonnás legóvillamos a Deák téren!”

Egyszerre játék és igazi is Budapest legújabb attrakciója, a legóvillamos. Pont akkora, mint egy igazi, valódi alváza és kerekei vannak, gurul is, utazni bliccelni viszont nem lehet rajta. Mégsem vicc a színes járgány, hiszen 1,8 millió Legó kockából állt össze másfél hónap alatt, a kockák súlya 4,5 tonna, a forgóvázzal együtt 6 tonna. Olyan szenzáció, mint két éve a szintén legókockákból készített Lánchídi oroszlán volt, és azt is Dóczy Balázs hivatásos legó-építőmester tervezte, mint ezt a villamost.

A választókerületek fontos ügyeiről szólalnak meg Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra

Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra is megszólalt a budapesti választókerületek átalakításáról. A főpolgármester és az egykori főpolgármester-jelölt a közösségi oldalukon mondták el a véleményüket a kormány választással kapcsolatos tervéről, amiről kedden reggel érkezett a hír. A két politikus ismét kisebb vitába keveredett, ugyanis Szentkirályi ismét azt állítja, hogy Karácsony hazudik.

A Fidesz hatalmas beavatkozása a választási rendszerbe: újabb törvénymódosítás tervei Budapesten

A DK parlamenti képviselője, Sebián-Petrovszki László osztotta meg a közösségi oldalán azokat a javaslatokat, amelyeket a Fidesz vezetne be a választókerületek átrajzolása érdekében. A politikus Budapestre nézve „választási atombombának” nevezte a terveket. A javaslat szerint a jelenlegi 18 fővárosi választókerületből 16-ot csinálnának.