A molett nő repülési botránya: 9 millió követőjével az influencer a középpontban áll
A 27 éves modell és influenszer közel 140 centis csípőmérettel rendelkezik.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A 27 éves modell és influenszer közel 140 centis csípőmérettel rendelkezik.
Tóth Abigél mesés karrierre vágyik, ennek pedig első lépése az, hogy felköltözzön a fővárosba.
Gudics Máté racionálisan áll a mesés fődíjhoz.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Ördög Nóra kimondta, amit gondolt.
Mihályfi Luca nem győzött bocsánatot kérni a partnerétől, Hegyes Bercitől.
Vasárnap este kiderül, ki lesz az idei Megasztár győztese, de Orbán Rudolf már most annak érzi magát. A fiatal énekes, aki kiesett a középdöntőben, majd a közönség szavazatainak hála lehetőséget kapott arra, hogy a másik 12 döntős mellett ő is bizonyíthasson az élő show-kban, hatalmas izgalommal vág neki a finálénak. Többek között azért is, mert az egyik legnagyobb álma válik majd valóra.
Curtis nemcsak tehetségével, hanem botrányaival is gyakran került a címlapokra, ám a rapper most bebizonyította, képes humorral kezelni saját múltját. Az újpesti fenegyerek, aki korábban súlyos kokainfüggőséggel küzdött, mára sikeresen túllépett ezen, és immár új életet él. Noha korábban kis híján a karrierjébe került szenvedélybetegsége, régi démonai helyett ma már teljesen más dolgok töltik ki a mindennapjait.
Dallos Bogi és Puskás Peti a Maldív-szigetekre utaztak. Innen posztolt az énekesnő piros bikinis videót.
A TV2 Házasság első látásra című párkereső realityjének talán egyik legmegosztóbb szereplője Nagy Renáta, aki már a kezdetektől fogva ellenszenvet váltott ki sokakból viselkedésével. A feleség teljesen elzárkózott férjétől, amiért nemcsak a nézők, hanem a többi szereplő is egyre keményebben bírálja őt. A 26 éves pusztaszabolcsi lány most nem hagyta szó nélkül a kritikákat.
Szegedi Erik elárulja mit kell tenni, hogy bezsebeld a főnyereményt a lottón
Gáspár Győző nagyon sokat változott az elmúlt 14 évben, és ezt látni fogjuk a Gáspárék új epizódjaiban is.
Az énekesnő egy videóban mesélte el, hogy nem volt egyszerű hetük Hegyes Bercivel.
Sokat sejtető Insta-sztorit osztott meg követőivel Sydney van den Bosch, amelyre azonnal beindultak a találgatások, hogy talán terhes a gyönyörű modell. A Szerencsekerék háziasszonya ugyanis a Czeizel Intézetből jelentkezett be. Egyelőre nem történt hivatalos bejelentés Sydney és férje részéről.
Katalin hercegné mellett férje és gyermekei is megjelentek a karácsonyi koncerten.
Kovács Kokó István a #Bochkor vendégeként arról beszélt, hogy mennyire nagy becsben tartja olimpiai aranyérmét, amiről eszébe jutott egy vicces anekdota is. A történetben szerepel Károly herceg, akiből azóta III. Károly néven brit király lett.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Bár a két nő között 152,36 centiméter a különbség, nagyon jól kijöttek egymással, jóllehet a szemkontaktust nehezen tartották. Mindenesetre sok a közös bennük: mindketten szeretnek sminkelni, de az ékszerekért és a manikűrözésért is odáig vannak. És az sem mellékes, hogy mindkettejüknek ragyogó a humora: most is jókat viccelődtek a jelentős méretkülönbségükön.
Még Kate Winsletet is érte durva beszólás az alakja miatt.
Bár Tóth Andi állítja, jól megvan egyedül, a rajongói azt szeretnék, ha lenne szerelme, ezért árgus szemmel figyelik, ki lehet Marics Peti után a következő. Aztán egyszercsak az történt, hogy Andi épp a Max rendelünk című főzős műsorát forgatta, amikor Miller Dávid pont felhívta videócseten. És ez elég is volt ahhoz, hogy elinduljon a pletyka…
A távolság sem akadálya Szabados Ágnes és párja szerelmének. Bár a fodrászként dolgozó Péter Oslóban dolgozik, az RTL Reggeli műsorvezetője amikor csak ideje engedi, kiutazik hozzá.
Bányai Noémi elárulta, hogy színésznői rutinja ellenére nagyon kellemetlen szituációba került.
Paris Jackson és párja, Justin Long Budapesten turistáskodtak, a zenész itt kérte meg szerelme kezét.
Delhusa Gjon és Fanni már 11 éve alkotnak egy párt.
G.w.M és kislánya biztos, hogy az egyik legédesebb Mikulás-napi műsort nyomták le az éjjel.
Csak úgy sugárzik Hargitai Bea… A Csehországban élő híresség mindig hangsúlyozza, hogy bár egy külföldi férfival kötötte össze az életét, nem szakította meg a kapcsolatot a barátaival, a szeretteivel, így rendszeresen hazalátogat.
Egy költözés sosem egyszerű vagy stresszmentes, ám Heatlie Dávid ebben is megtalálta a jó pillanatokat, s a humorát sem hagyta a régi házban.
A születésnapját ünnepli Veres Mónika, művésznevén, Nika, aki a tündéri kiskutyájával, Tóbiással a karján köszönte meg követőinek a jókívánságokat. Az énekesnő a jeles alkalomból egy aranyos képet osztott meg magáról, amelyen a fején tiarával látható. Előtte pedig a születésnapi tortája, amin sok-sok gyertya ég.