Vészhelyzet: A legtöbb magyar nem tudná, mit tegyen letartóztatás esetén – Figyelemfelhívó szakértői javaslatok
Meglepő dolgok derültek ki egy friss kutatásból.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Meglepő dolgok derültek ki egy friss kutatásból.
Ismét bíróság elé állt Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos, aki 77 embert ölt meg 2011. július 22-én. Először nyolc embert gyilkolt meg egy autóba rejtett pokolgéppel Oslóban, majd 69 embert, többségében tinédzsereket lőtt agyon a Munkáspárt ifjúsági táborában Utoyea szigetén. Breiviknek ez a második kísérlete a feltételes szabadlábra helyezésre.
Elhunyt Dr. Bodrácska János nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, Budapest egykori rendőrfőkapitánya. A tábornok 82 esztendős volt, 1991 és 1996 között, igen zavaros időkben vezette a főváros rendőrségét, abban az időben, mikor Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter még országos főkapitány volt.
A kegyelmi botrány óta neuralgikus ponttá vált a gyermekvédelem idehaza, egyre érzékenyebben reagál a közvélemény a fiatalokat érintő atrocitásokra. Most pedig napok óta Lakatos Márk botrányától hangos a sajtó, igaz, ebben az esetben még semmi sem biztos, semmi sem bizonyított.
A különféle korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított politikus letartóztatását meghosszabbították, így december 16-ig biztosan börtönben marad Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a napokban helybenhagyta az elsőfokú kerületi bíróság korábbi döntését. Kiss augusztus óta van rácsok mögött, a nyomozó hatóság vesztegetéssel gyanúsítja.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat, akik többek között egy kereskedőt terrorizáltak.
Siker, pénz, csillogás – nekik nem csak álom volt, mégis elrettentő példaként szolgálnak az utókornak
Bevethetik a hadsereget Bécsben a migránsbandák ellen
Moszkva jegyzékben követelt konzuli hozzáférést a Telegram közösségimédia-szolgáltató őrizetbe vett alapítójához, Pavel Durovhoz. Párizs az üzletember francia állampolgárságát tekinti elsődlegesnek – jelentette ki erre Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
A southporti gyermekgyilkosságok és a bécsi terror vészjelzés Európának, “rendkívüli veszélybe került a közbiztonság a migráció miatt” – fogalmazott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Elindult a harc Baukó Éva és Nagy Alekosz között az Érdi Járásbíróságon hétfőn délután. A békéltető eljárás nem járt sikerrel, így ősszel megkezdődik a tárgyalás, ahol a ValóVilág negyedik szériájának győztese becsületsértéssel vádolja egykori barátját. Mindkét híresség azt ígérte, ha ennek az ügynek vége, újabb feljelentések és perek sorozata várható kettőjük között.
Nem csak a vezetési képességeken, a pszichológiai alkalmasságon múlna, ki mit vezethet.
Egy légitársaság új lehetőséget kínál a nőknek, hogy nagyobb biztonságban érezhessék magukat a repülés közben.
Robbanékony bűnügyi adatok jelentek meg
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta szexuálisan a saját és a nevelt lányát is. Felesége – akit szintén rendszeresen vert – 12 évet kaphat, amiért részt vett a bántalmazásban.
A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények tetteseinek nem lesz többé kegyelem, a hitelfelvételt kétharmados többséghez kötnék, illetve sarkalatos törvény szabályozza majd a katonai műveleteket.
Nemrég elkészült Magyarország bűntérképe, amiből kiderül, hogy melyik vármegyében követték el a 2023-as évben a legtöbb bűncselekményt.
Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.
Sok vármegyében nem túl rózsás a helyzet, országos szinten pedig évek óta először emelkedett újra a bűnesetek száma.
Korrupció miatt őrizetbe vették Zelenszkij tanácsadóját
Az Ajdar nevű félkatonai szervezet volt zászlóaljparancsnoka Magyarországról tett fenyegető megjegyzéseket az ukrán televízióban, Tényi István már meg is tette a feljelentést terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntett gyanújával.
A dollárbaloldalon semminek sincs következménye.
A baloldal az eredeti gyermekvédelmi törvényt sem támogatta.
Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, kényszerítés, tiltott adatszerzés és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Noha az ellenzék napok óta megpróbál politikai hasznot húzni K. Endre kegyelmi botrányából, korábbi döntésük teljesen hiteltelenné teszi a felháborodásukat. Sipos Pál baloldali politikai hátszelének köszönhetően évtizedekig a kulturális közélet résztvevője maradhatott. Ráadásul a Gyurcsány-kormány magas kitüntetésben részesítette a perverz gyermektáborokat szervező pedagógust. A máig büntetlen Sipos később, előélete ellenére ifjúsági műsorokat szerkeszthetett, majd főszerkeszthetett a köztelevízióban 2010-ig – írta meg a Magyar Nemzet.
Az igazgató jobbnak látta figyelmeztetni a szülőket.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egyszerű magyar fuvaros. Aki barátkozhatott volna akárkivel, más kamionosokkal vagy akár filozófusokkal, cirkuszi akrobatákkal, de ő nem ezeknek a köröknek a társaságát kereste. Persze, lehet mondani, hogy senki homlokára nincs rátetoválva, hogy kérem szépen, én maffiózó vagyok, de tegyük a szívünkre a kezünket, lehet azt sejteni, érezni, hogy nem a bálnamentő tengerbiológusok kvízklubjának tagjaival barátkozik az ember fia.