A pokol kapujába taszítva: az idős, mozgáskorlátozott apja ellen elkövetett borzalmas bűntettek egy encsi férfi áldozatává válva

Saját, mozgáskorlátozott apját kínozta egy encsi férfi. Verte, nem hagyta aludni, megalázta, kínozta apját, tönkretette a lakását, amit aztán több ízben körbe vizelt és ürülékkel lepett be, amit az idős emberrel takaríttatott fel. Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt.

Az eltiltott pedofil pap milliós közpénzt kapott plébánia támogatására

Sajtóértesülések szerint Hatházi Róbert kecskeméti plébános az a katolikus pap, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen. Hatházi áldozatai között lehetett olyan fiatal is, akit kilencévesen hálózott be. A pap kilétéről először egy Momentumos politikus számolt be, aki oda jár templomba, ahol a plébános misézett.

A Nógrádi dílerek letartóztatása: Brutális összecsapás a rendőrökkel – videó

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és több büntetés-végrehajtási intézet közös akciójában újabb drogdílerek kerültek rács mögé. A hatósági személyek olyan tárgyakat foglaltak le, amelyekből új-pszichoaktív anyag jelenlétét mutatták ki. 3 embert gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Harvey Weinstein sürgős szívműtéte: Az ex-producer egészségügyi állapota váratlanul súlyosbodott.

Az egykori filmproducert, Harvey Weinsteint egy New York-i kórházba szállították, ugyanis sürgős szívműtétet hajtottak végre rajta. Az ügyvédei arról számoltak be, számos egészségügyi problémája van, és többek között mellkasi fájdalmakkal küszködött az utóbbi időben. Illetve cukorbetegsége és magas vérnyomása is van.

Nagy Feró kutyái rémálom a szomszédoknak, de az énekes csak nevet a helyzeten: „Az enyémek imádják a roller zajt”

Őrbottyán lakosai a hírek szerint rettegnek Nagy Feró két pulija miatt, miután a kutyák állítólag megtámadtak egy rollerező kislányt. A környéken most dúl a szomszédháború, az énekes szerint azonban a két eb csak szereti a rollerek hangját, és azért szaladnak oda, mert örülnek. Feró úgy véli, a helyiek túlreagálják a helyzetet, hiszen kutyái csak örömükben ugatnak.

A rémületbe taszító családi dráma: a döbbenetes történet a brutális erőszak mögött

Bírósági szakértők úgy vélik, hogy egy énközpontú manipulátor és meghasonlott személyiség az a francia férfi, aki éveken keresztül rendszeresen bedrogozta, illetve szexuális erőszakra kínálta fel idegeneknek a feleségét, Gisèle Pélicot-t. Az egyik pszichológus lobbanékony emberként írta le Dominique Pélicot-t, aki félelemkeltően lépett fel. Egy másik szakértő pedig önző emberként jellemezte a francia férfit.

Az ukránok pusztító dróntámadása Moszkvában: légvédelmi szirénák sírtak és repülőteret kellett lezárni

Az éjszaka során Ukrajna drónokkal támadta meg Moszkvát és környékét. Az egyik repülőtér légteret lezárták, felfüggesztettek minden ki- és bemenő járatot. Eddig állítólag 57 drónt sikerült hatástalanítani az orosz légvédelemnek, de így is több videó kering az interneten, amin jól látható a pusztítás, amit a többi végzett.

Az alvilág is kapitulál: Van, amit még annak gyomra sem bírja

Van, amit még az alvilág gyomra sem bír. Az köztudott, hogy a gyermekbántalmazók, az anyagyilkosok, a nőverők sorsa előre megpecsételődik a rácsok mögött. A legaljasabb bankrablónak, bérgyilkosnak, maffiózónak is van édesanyja, gyermeke, felesége, barátnője, az ő bántalmazásuk tilos. A börtönök világában ezek az alapelvek szentnek számítanak, az íratlan törvények alapján aki ezek ellen vét, az a bíróság büntetése mellett a sittesek megvetésére számíthat, és ha csak ennyire, még jól is járt a dupla törvényszegő.

Az év elején végre lezárulhat a ‘dubajozós lányok’ ügye

Tanúmeghallgatással és a vallomások felolvasásával folytatódott hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a kerítés bűntettével vádolt K. Zoltán, P. Szilvia és Sz. Vivien pere, akiket azzal vádolnak, hogy az ismerősi körükből közvetítettek ki lányokat úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre és az Egyesült Arab Emírségekbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, illetve Ibizára, de Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-be és Monacóba is.

Kitöri a határokat: Pedagógus verbális bántással fenyegetett a 9 éves diák

Újra tanít az a pedagógus, aki hónapokig verbálisan bántalmazott egy kislányt, akinek emiatt öngyilkos gondolatai is lettek. A gyermek anyukája akkor lenne nyugodt, ha a tanító soha többé nem foglalkozhatna gyerekekkel. A nő közel két tucat levelet írt, hogy megismerhesse az ügy kivizsgálásáról készült jegyzőkönyveket. Állítása szerint érdemi választ idáig senkitől sem kapott.

14 éves fiú hátba szúr egy társát: sokkoló eset fotóval

Emberölés miatt körözést indított a rendőrség egy 14 éves fiú ellen szeptember 5-én. A fiú még 2022 novemberében késsel kétszer közepes erővel hátba szúrt egy másik fiatalt. A sértett sérülése nyolc napon belül gyógyult, így az elkövetőt emberölés kísérlete miatt javítóintézeti nevelésre ítélték. Mégis akkor miért került ki újra a rendőrség honlapjára?

Felelőtlen tréfa súlyos következményekkel: fiú hátba rúgott egy járókeretes férfit Újpalotán

Kihallgatták azt a fiatalt, aki nemrég nagy erővel hátba rúgott egy járókeretes férfit. Az esetről videó is készült, ami bejárta a közösségi médiát. Mivel a fiú csak 13 éves, ezért az eljárásnak nem lehet gyanúsítottja, így tanúként hallgatták ki. A gyerek elmondása szerint tettét azóta megbánta, és bocsánatot kért a sértettől.

Az igazságszolgáltatás győzelme: elítélték a brutális bűncselekményeket elkövető testvéreket

A horrorisztikus eset még 2020 novemberében történt. Egy testvérpár betört egy 94 éves hegymegi asszony otthonába, ahol megerőszakolták, megkínozták és meggyilkolták. A Miskolci Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a két férfit, és leghamarabb 35 év eltelte után bocsáthatók feltételes szabadságra.

Terror a szlovák parlamentben: gépek eltérítése és bombafenyegetés

Fenyegető emaileket küldtek ismeretlenek, amelyekben a szlovák parlament, az elnöki palota és a nagyszombati vasútállomás elleni támadásról írtak. A levélben a 2001. szeptember 11-ei, World Trade Center elleni merényletre hivatkoznak példaként. A szlovák belügyminiszter elmondta, hogy a szomszédos országokkal együtt dolgoznak a fenyegetés feladóinak beazonosításán.